Az allergiára hajlamos csecsemők számára hat hónapos korig kizárólagos anyatejes táplálás javasolt – olvasható a hazai szakmai ajánlásokban. Egy, az elmúlt hetekben napvilágra került kutatás szerint azonban az anyatej mégsem nyújt védelmet az ekcéma kialakulása ellen. Dr. Polgár Marianne, a Budai Allergiaközpont gyermekgasztroenterológus főorvosának segítségét kértük az ellentmondás tisztázásához.
"Nem eszik eleget a kisbabám. Nincs elég tejem" - talán ezek a legtöbbször elhangzó anyai mondatok, ha szoptatási problémák merülnek fel. Úttörő kutatás arról, hogy a hízást nem csak az elfogyasztott étel mennyisége, hanem a viselkedés is befolyásolja.

„Három éves lehettem, a kisöcsém 2 körül. Egyik délután egy nagynéném vigyázott ránk, aki különben kedves volt velünk. Az öcsémnek egy egész banánt kellett volna ennie uzsonnára, de nem akart enni. A nagynéném az ölébe vette, befogta az orrát, és amikor kinyittotta a száját, hogy levegőt vegyen, betett egy darab banánt. Így az öcsém kétségbeesett tiltakozása, szabadulási kísérletei ellenére elfogyott az egész. Én ezt kegyetlenségnek éreztem, és nem értettem az okát. Hiszen enne, ha éhes lenne! Ha nem kér, nem éhes.”
dr. Pilar Serrano, endokrinológus és táplálkozási szakértő
Riportunkban dr. Sarló Gabriella fogszakorvost kérdeztük a fogápolással kapcsolatban. A doktornő 2006 nyarán, a Séta a Szoptatásért című rendezvényünkön személyesen vezetett beszélgetést ebben a témában.
Kérdés: Mennyiben módosul a fogápolás a várandósság ill. a szoptatás során?
Válasz: Abban az esetben, ha az anyuka már korábban is megfelelően ápolta a fogait, és rendszeresen járt kontrollra, különösebb változtatásra nincs szükség. Ha tervezett terhességről van szó, ajánlott előtte fogorvosi vizsgálaton résztvenni, és a szükséges beavatkozásokat elvégeztetni, hogy fogászati - szájsebészeti góc ne maradjon vissza. Ez azért fontos, mert minden góc másodlagos, komoly betegségek forrása lehet, ami a magzatot is veszélyeztetheti. Nem beszélve arról, hogy a szülés körül jelentkező fogfájás mennyi bonyodalmat okoz a kismamának!
Ma sem tudjuk pontosan, mi okozza, hogy az addig egészségesnek hitt kisbabát holtan találják ágyacskájában. A hirtelen bölcsőhalált megelőző légzésleállást jelzik ugyan a légzésfigyelő monitorok, az igazi megoldás azonban a hatékony megelőzés volna.
Adjunk-e vaspótlást 4 hónapos kortól?
Lehetséges volna, hogy a természet rosszul gondoskodott a szoptatott babákról? Szakértőnk összefoglalja, amit a csecsemőkori vashiányról és vérszegénységről tudunk.
Az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia Táplálkozástudományi Bizottságának nemrégiben megjelent ajánlása szerint a kizárólagosan szoptatott csecsemőknek 4 hónapos kortól rutinszerűen vaspótlást kellene kapniuk. Ajánlásukat ezzel indokolják: a vashiányos vérszegénység, illetve a vérszegénység nélküli vashiány hosszú távú káros hatással lehet az idegrendszeri fejlődésre.
Az emberi anyatejben található glikán nevű cukormolekula csatarendbe állítható az ételmérgezés tüneteinek leküzdésére, állítják ausztrál kutatók.
A Griffith Egyetem munkatársa, dr. Christopher Day és csapata áttörő eredményt ért el a campylobacter elleni küzdelemben, mely gyakran okoz ételmérgezést Ausztráliában. "A campylobacter-fertőzés függ a baktérium felismerésétől és az emésztőszervrendszerhez történő kapcsolódásától. A felismerésben a glikánok nagyon fontos szerepet játszanak." - mondta dr. Day. Az emberi test minden egyes sejtjét ezek a cukormolekulák borítják. "Meg akartuk találni a gyomor speciális glikánjait, melyekhez a fertőző kórokozók kapcsolódnak. Tudtuk, hogy ha ráakadunk, akkor meglesz a gyógyszerfejlesztés új célpontja a betegség kezeléséhez."
Válasz az Országos Gyermekegészségügyi Intézet nyilatkozatára A "Szoptatásért" Magyar Egyesület és a La Leche Liga Magyarország Egyesület sajtóközleményével kapcsolatban
A "Szoptatásért" Magyar Egyesület és a La Leche Liga Magyarország Egyesület vezetősége sajnálatosnak tartja, hogy a vélemények közeledése helyett a glutén bevezetésének ajánlásával kapcsolatos konfliktus inkább elmérgesedni látszik. Az alábbiakban az OGYEI néhány kijelentésére szeretnénk reagálni.
A La Leche Liga angliai szervezetének válasza a British Medical Journal című orvosi szaklapban 2011 januárjában megjelent cikkre, amely megkérdőjelezi a hozzátáplálás nem korábban, mint 6 hónapos korban való elkezdésére vonatkozó eddigi ajánlásokat
A La Leche Liga már több mint 50 éve nyújt információt és támogatást azoknak a szülőknek, akik szoptatni szeretnék gyermeküket. Munkája során osztja a WHO, az Egészségügyi Minisztérium és más mértékadó szervezetek azon nézeteit, miszerint a csecsemők optimális növekedését, fejlődését és egészségét az szolgálja legjobban, ha életük első 6 hónapjában kizárólag szopnak. Ezután pedig a szoptatást kiegészítve kapjanak a kisbabák megfelelő minőségű ételeket, hogy növekvő, változó táplálékigényüket kielégíthessék.
Az amerikai Pediatrics című gyermekgyógyászat szaklap az anyatej újabb hosszú távú hatásáról közölt tanulmányt.
A Western Australia Egyetem kutatói 1038 csecsemő anyatejjel való táplálásának hosszát jegyezték fel, majd tíz év múlva megmérték ugyanezeknek a gyerekeknek az iskolai teljesítményét: számolási, olvasási, írási és helyesírási képességeiket.
Az anyatejes táplálásnak már korábban is sok jótékony rövid- és hosszú távú hatását mutatták ki. Most spanyol kutatók a kamaszkori lábizmok erőssége és az anyatejjel való táplálás hossza között találtak kapcsolatot.
Az anyatej előnyét számos kutatás igazolta már, az izmokra gyakorolt hatását azonban eddig még egy felmérés sem vizsgálta.
Az Egészségügyi Világszervezet a csecsemők optimális növekedésének, fejlődésének és egészségének elérésére az egész világon azt javasolja az édesanyáknak, hogy az élet első 6 hónapjában kizárólag szoptassák csecsemőiket, majd pedig – magas tápértékű kiegészítő táplálékok bevezetése mellet – folytassák gyermekük szoptatását 2 éves korig vagy tovább.
New Rochelle, NY, January 20, 2011 —A recent challenge to the well-established World Health Organization (WHO) breastfeeding guidelines is not supported by current research findings and unnecessarily questions the clear benefits of exclusive breastfeeding for at least the first 6 months of life. The Academy of Breastfeeding Medicine (ABM), a global physicians’ organization, supports the 2001 WHO recommendation for exclusive breastfeeding (not supplemented by formula or solid food) for six months after birth and emphasizes the proven health benefits of breastfeeding for both infants and mothers. ABM cautions against unsubstantiated, contradictory messages that create unnecessary confusion.
WHO breastfeeding recommendations under attack from industry-funded scientists
Press release 14 January 2011
The BBC, the Guardian, The Times, The Sun and other media are carrying stories - about a comment piece from four authors published in the British Medical Journal today challenging World Health Organisation (WHO) recommendation that breastfeeding is exclusive for 6 months (no other foods or drinks introduced). The media coverage implies that the challenge is based on new evidence. In fact this is not a new scientific study nor a systematic review, but the authors review of selected past research, published in the 'Comment' section of the BMJ.
Three of the four authors of the piece, Mary Fewtrell, Alan Lucas and David Wilson, receive funding from the baby food industry. The baby food industry marketing strategy is to encourage parents to move onto processed foods, rather than family foods, and promoting their introduction before 6 months generally requires feeding purees and paps, which parents are less likely to home prepare. The risks of early introduction of complementary foods have been known for many years, with the World Health Assembly adopting a Resolution in 1994 saying that complementary feeding should be fostered from 6 months (rather than 4-6 months).
Háttér
Az elmúlt hónapokban az egészségügyi dolgozók (gyermekorvosok, védőnők) körében elterjedt az a nézet, hogy a gluténtartalmú élelmiszereket 4 hónapos korban be kell vezetni a csecsemők étrendjébe, mert a glutén későbbi bevezetése fokozza a cöliákia kialakulásának kockázatát. Ez a javaslat a kutatási eredmények félreértelmezésén alapul, ellentmond az Egészségügyi Világszervezet és az európai egészségügyi szervezetek ajánlásának, és – a szilárd táplálékok túl korai bevezetése miatt – egészségügyi kockázatokat hordoz mind a szoptató anyákra, mind a szoptatott csecsemőkre nézve.