A Londoni Egyetem kutatói felfedezték, hogy az anyatejben lévő egyik összetevő védi és helyreállítja az újszülöttek érzékeny bélnyálkahártyáját.
Az összetevő, aminek pankreatikus szekretoros tripszin inhibitor (PSTI) a neve, legnagyobb mennyiségben a kolosztrumban – a szülés utáni első napokban termelődő tejben – található.
2003-ban az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint 16 000 öt év alatti fülöp-szigeteki gyermek halt meg a nem megfelelő táplálás – elsősorban a mesterséges táplálás – következtében. Miközben az Egészségügyi Világszervezet és minden gyermekegészségügyi grémium a hat hónapos korig tartó kizárólagos szoptatást, majd pedig – a megfelelő szilárd táplálékok bevezetése mellett – a szoptatás folytatását ajánlja kétéves korig vagy azon túl, a fülöp-szigeteki csecsemőknek csak 16%-át szoptatja kizárólagosan az édesanyja. Hasonló – néhol még rosszabb – a helyzet egész Délkelet-Ázsiában: Thaiföldön az édesanyáknak csak 5%-a szoptat, és gyors ütemben csökken a szoptatási arány Vietnamban és Indonéziában is. Mindez annak a jele, hogy a szoptatás kultúrája leáldozóban van. A szakemberek szerint ez közegészségügyi katasztrófát jelent.
A szüléskor és az azt követő napokban is a csecsemő optimális életkezdését biztosítja az a 13 magyarországi szülészet, amely most vette át először, vagy tartotta meg a "Bababarát Kórház" címet, melyre a pályázatot februárban írta ki a Szoptatást Támogató Nemzeti Bizottság az Egészségügyi Minisztérium pénzügyi támogatásával.
Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC), az Egyesült Államok Szoptatási Bizottsága, valamint a Laktációs Szaktanácsadók Nemzetközi Szövetsége egyöntetűen arra bátorítja az anyákat, hogy folytassák gyermekük szoptatását a sertésinfluenza-járvány árnyékában.
Az Amerikai Ideggyógyászati Akadémia - április 25. és május 2. között Seattle-ben tartott - 61. ülésén bemutatott új tanulmány eredményei szerint a szoptatás jelentősen csökkenti a sclerosis multiplex fellángolásának valószínűségét, ha az anya legalább két hónapig kizárólagosan szoptat.
Az Obstetrics & Gynecology c. orvosi folyóirat májusi számában megjelent tanulmány szerint a szoptatás dózisfüggően csökkenti a kardiovaszkulásris megbetegedések kockázatát a későbbi életben.
Az American Journal of Public Health c. folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerint az újszülöttek kórházi gondozásának módja nagyban befolyásolja, hogy az édesanyáknak sikerül-e megvalósítaniuk a szoptatással kapcsolatos elképzeléseiket.
Magyarországon a kismamák háromnegyede él meg átmeneti elesettséget, 15 százalékuk depressziós lesz. A Szent János Kórház és az Országos Gyermekegészségügyi Intézet (OGYEI) Kurimay Tamás pszichiáter vezetésével, német minta alapján "anya-gyermek egységet" működtet, ahol csecsemőjével együtt gyógyítják a pszichiátriai kezelésre szoruló kismamát.
A szoptatás sikeréhez – többek között – az szükséges, hogy az egészségügyi dolgozók elkötelezetten támogassák a szoptató anyákat. Ez a támogatás azonban erősen korlátozott akkor, ha az egészségügyi személyzet tudása annak fontosságáról hiányos. A szoptatás jelentőségének felismeréséhez szükség van a mesterséges táplálás kockázataival kapcsolatos ismeretekre is.
Egy nemrég megjelent ausztrál tanulmány azonban arra derített fényt, hogy a kutatók vonakodnak nevén nevezni a tápszert mint a csecsemők egészségére nézve kockázatos tényezőt.
A tanulmány vezetője, Dr. Julie Smith úgy nyilatkozott, hogy eredményeik szerint azok a kutatók, akik kimutatják, hogy a mesterségesen táplált csecsemők egészsége rosszabb, mint a szoptatottaké, túl gyakran hagyják ki szemérmesen a cikk címéből és összefoglalójából a tápszer említését.
Az American Journal of Obstetrics and Gynecology c. folyóirat februári számában megjelent tanulmány arról számol be, hogy azoknak az anyáknak, akik életük során összesen legalább két éven át szoptatták gyermekeiket, mintegy egyharmaddal kisebb a kockázatuk, hogy szívinfarktust kapnak, mint azoknak az anyáknak, akik soha nem szoptattak.