Ha minden amerikai nő követné az orvosi ajánlást és hat hónapos koráig kizárólag szoptatná gyermekét, az USA egészségügyi kiadásai évente 13 milliárd dollárral csökkennének, és 911 haláleset lenne megelőzhető - a Pediatrics folyóirat új számában megjelent elemzés szerint.
A tanulmány szerzői összehasonlították 10 gyermekbetegség költségeit a jelenlegi szoptatási arányok mellett azzal, ha az amerikai nők 90%-a az ajánlásoknak megfelelően szoptatna. A költségekbe beszámították az orvosi ellátást, valamint a közvetett költségeket, úgymint a munkából kiesett időt.
A szoptatás hiányával összefüggésbe hozható halálesetek nagy részét a bölcsőhalál és a koraszülöttek esetében előforduló komplikációk tették ki.
Az amerikai nők kb. háromnegyede szoptat, de csak 32%-uk szoptat kizárólagosan három hónapon túl. Mindössze a gyermekek 12%-át szoptatják kizárólagosan 6 hónapos korig.
Számos orvosi szervezet - köztük az Amerikai Gyermekorvosi Akadémia - sürgeti a Kongresszust, hogy évi 15 millió dollárral támogassa a szoptatást az Egyesült Államokban. A tanulmány szerzői megállapítják, hogy több támogatásra van szükség a szoptatás elősegítésére a kórházakban és a munkahelyeken is.
„Nem szabadna az anyákat hibáztatni, mivel gyakran nem kapnak megfelelő támogatást - sokszor a gyermek születése pillanatától”- áll Dr. Melissa Bartick sajtóközleményében, aki a kutatás vezetője, a Harvard Orvosi Egyetem oktatója.
Fordította: Vidovszki Noémi