Felkészültél?
A Szoptatás Világhete 2009-ben
Csecsemő- és gyermektáplálás vészhelyzetben (IFE)
A vészhelyzet rendkívüli és szélsőséges állapot, ami a népesség egészségét és túlélési esélyeit egy pillanat alatt kockára teszi. Az IFE célja, hogy csecsemők és kisgyermekek táplálása biztonságos és kielégítő legyen vészhelyzetben is. Hangsúlyt helyez mind a készültségre, mind a megfelelő időben és minőségben véghezvitt humanitáriánus segélyakcikóra, amelyek biztosítják a csecsemők és kisgyerekek túlélését, egészségét, gyarapodását és fejlődését.
Miért életmentő a szoptatás szükséghelyzetben?
Senki nem védett a szükséghelyzetek ellen. Bármikor, bárhol létrejöhet vészhelyzet a világon. De bármilyen vészhelyzet következzen is be – földrengés, polgálháború, világjárvány – a történet ugyanaz: a szoptatott gyerekek túlélési esélye kiemelkedő!
Vészhelyzetben a csecsemők és kisgyerekek éhezésnek, betegségeknek sőt életveszélynek vannak kitéve1. Lássunk néhány tényt!
A szoptatás életvédő hatása akkor is érvényesül, ha nincs vészhelyzet. A szoptatás jótékony hatása univerzális – a legerősebben ott érezhető, ahol a legbizonytalanabbak a körülmények:
Ezek ismeretében elképzelhető, hogy milyen sok gyerek életét mentené meg a szoptatás szükséghelyzetben! Gondoljuk át például a legsebezhetőbb gyermek: egy újszülött helyzetét, akinek a környezetében nincs biztonságos, tiszta víz, nem higiénikusak a körülmények, kevés az élelmiszer és nincs megfelelő menedékhely. Extrém időjárási viszonyok között vagyunk, nincs szakszerű szülészeti és gyermekegészségügyi ellátás, és a gyakori koraszülés tovább növeli a kockázatot. A korai bőrkontaktus és a szülés utáni egy órán belül megkezdett szoptatás növeli a baba életesélyeit azzal, hogy táplálékot és egyenletes testhőmérsékletet biztosít. Az anya túlélési esélye is nő, hiszen a korai szoptatás csökkenti a szülés utáni vérzést – ami világszerte vezető halálok a frissen szült nők között.
A szoptatás pajzsként véd vészhelyzetben
Az anyatej az egyetlen biztos és biztonságos csecsemőtáplálék: bármikor azonnal elérhető, aktívan véd a betegségek ellen, melegen tart és biztosítja az anyához való közelséget. A szoptatás korai megkezdése, a hathónapos korig tartó kizárólagos szoptatás, majd a kétéves korig, vagy azon is túl tartó, megfelelő és biztonságos élelmiszerekkel kiegészített szoptatás védelme, támogatása és elősegítése biztosítja a gyerekek védelmét ebben a vészterhes időszakban.

A három fontos nemzetközi dokumentum, mely vezérfonalat ad az IFE tevékenységéhez
„A természeti katasztrófák vagy politikai-gazdasági szükségállapotok legsebezhetőbb áldozatai a csecsemők és a kisgyerekek. A szoptatás felfüggesztése és a nem megfelelő kiegészítő táplálás megnöveli az alultápláltság, a betegségek és a halálesetek arányát. Az anyatejet helyettesítő anyagok (tápszerek, bébiételek) kontroll nélküli osztogatása pl. menekülttáborokban gyakoribbá teszi a gyerekek túl korai és indokolatlan elválasztását. A gyerekek túlnyomó többsége esetében a szoptatás védelmére, támogatására, elősegítésére és megfelelő időben megkezdett biztonságos és jó minőségű kiegészítő táplálásra kellene helyezni a hangsúlyt.”
A szoptatás védelmében és támogatásában rejlő kihívás vészhelyzet esetén
Mi tudjuk, hogy miért fontos a szoptatás katasztrófahelyzetben, és megvannak azok az irányvonalak, amelyek vezetnek minket. A valódi kihívás ezeket megvalósítani, megtenni a megfelelő lépéseket az aktuális katasztrófa helyszínén a szoptatás védelmében.
Az általános táplálási szokások, a nők és gyerekek általános egészségi állapota, tápláltsága, a humanitáriánus segélyek elérhetősége és minősége nagyban befolyásolja azt, hogy milyen hatással lesz a katasztrófa a gyerekekre. A legnagyobb kihívás a biztonságos és megfelelő minőségű gyermektáplálás megszervezése, az irányelvek gyakorlatba fordítása, beleértve a mesterséges gyerektáplálás kockázatával és az adományokkal kapcsolatos általánosan elterjedt félreértések kezelését.
Mesterséges táplálás – nagy veszély a kisgyerekre
A mesterséges táplálás veszélyeiről, és a HIV fertőzött gyerekek nagyfokú sebezhetőségéről bizonyosodhattunk meg Botswanában 2005-ben10. Egy program keretein belül – melynek célja, hogy csökkentse a HIV vírus terjedését a fertőzött anyáról a gyerekre – azt javasolták, hogy a kisbabák anyatej helyett tápszert kapjanak. Az áradás miatt szennyezett vízből készített tápszer miatt elterjedt a hasmenés, a gyerekek súlyosan alultápláltak lettek. Az öt év alatti gyerekek halandósága 18 százalékkal nőtt az előző évihez képest. A nem szoptatott gyerekek közül 50-szer többen kerültek kórházi ellátásra, mint a szoptatott gyerekek közül, és sokkal többen haltak meg. A nem HIV fertőzött asszonyok 15%-a is eltanulta a tápszerhasználatot, ezzel fölösleges veszélynek kitéve kisbabáját, aki még szophatott volna.
A mesterségesen táplált gyerekeknek fokozott segítségre és figyelemre van szükségük. Ahol népszerű a mesterséges táplálás, ott különlegesen nagy energiát kell fordítani a szoptatás fenntartásának elősegítésére.
A leggyakoribb hiedelmek
| Mítosz | Tény | Megoldás |
| Az alultáplált anya nem tud szoptatni. | Az alultáplált anya is tud szoptatni. Az enyhe anyai alultápláltságnak nincs, vagy csak enyhén érzékelhető a hatása a szoptatásra. Az anya a saját tartalékai rovására folytatja a szoptatást. Az anyának van szüksége kiegészítő táplálékokra és folyadékra, ásványi anyagokra, hogy feltöltse tartalékait. Bátorításra és segítségre is szüksége lehet, hogy elég gyakran szoptasson. | Az anya táplálása, támogatása. Biztatni arra, hogy szoptasson. |
| A stressz elapasztja a tejet. | A stressz nem gátolja a tejtermelést, legföljebb ideiglenesen csökkenti a tej kiáramlását, akadályozza a tejleadó-reflex kialakulását. A szoptató anya stresszhormon-szintje alacsonyabb, mint azé, aki nem szoptat. | Teremtsünk – a lehetőségekhez képest – stresszmentes környezetet az anya számára, legyen ez védett terület vagy anya-baba sátor, más asszonyok megnyugtató társasága! Ne szakítsuk el egymástól az anyát és a kisbabát, figyeljünk az anya sajátos igényeire, és figyeljünk arra, hogy ne vegye le az anya a kisbabát a mellről, amíg be nem indult a tejleadó reflex! |
| Ha egyszer egy anya abbahagyta a szoptatást, később nem tudja újrakezdeni. | Bármikor újra lehet kezdeni a szoptatást (relaktáció) – nincs időkorlát. Bizonyos esetekben a nagymama is képes szoptatni unokáját11. | Támogassuk az anyát a szoptatásban és a relaktációban! |
| Ha egy nőt megerőszakoltak, nem tud többé szoptatni. | Maga az erőszak ténye nem csökkenti a tejmennyiséget és nem gátolja a szoptatást. | Annak, aki ilyen traumát élt át, különleges segítségre és figyelemre van szüksége. Sok kultúrában léteznek hagyományos praktikák, melyekkel segítik a nőket az erőszak feldolgozásában. Van, amikor maga a szoptatás segít a nőnek ilyen esetben, de mindig vegyük figyelembe a nő döntését, ne erőltessük a szoptatást. |
| A HIV pozitív anya nem szoptathat. | Amennyiben a mesterséges táplálás nem elfogadható, megvalósítható, megfizethető, fenntartható és biztonságos - és katasztrófahelyzetben a legritkábban az -, a legbiztonságosabb megoldás a fél évig tartó kizárólagos szoptatás – ez segíti a babát abban, hogy elkerülje a fertőzést. Ha hat hónapos kor után még mindig nem lehet a baba táplálását biztonságos mesterséges táplálással megoldani, akkor a legbiztosabb választás a szoptatás fenntartása a megfelelő kiegészítő táplálékok bevezetése mellett12. A vírus átvitelének esélyét az anya és/vagy a baba antivirális kezelésével lehet csökkenteni.
Az első fél évben a kevert táplálás (anyatej+tápszer vagy korai hozzátáplálás) a legkevésbé biztonságos, mivel növeli mind a HIV átvitelének, mind az egyéb fertőzéseknek - pl. a hasmenésnek - az esélyét. Ha az anya HIV státusza nem ismert, akkor őrá ugyanazok a táplálási ajánlások vonatkoznak, mint a többi egészséges anyára, függetlenül attól, hgy milyen gyakorisággal fordul elő HIV fertőzés az adott populációban. |
Kövessék a HIV and Infant Feeding in Emergencies elnevezésű programot: www.ennoline.net vagy www.waba.org.my |
Nagylelkű adomány: többet árt, mint használ!
2006-ban Indonéziában a földrengés után nagy mennyiségű tápszeradomány érkezett a területre. Ennek köszönhetően a 2 évesnél fiatalabb, még szoptatott gyerekek esetében megnőtt a tápszerhasználat. Azok között, akik részesültek a tápszeradományban, a hasmenés gyakorisága (25%) jóval nagyobb volt, mint azok körében, akik nem kaptak tápszert (12%).
A szükséghelyzet a tápszergyártók számára nagy lehetőség arra, hogy betörjenek, vagy megerősödjenek a piacon, és jó alkalom a propaganda tevékenységre. A magánszemélyek és a civil szervezetek nincsenek tisztában azzal, hogy ez milyen veszélyeket rejt magában, és sokszor tápszer vagy más anyatej helyettesítő, esetleg cumi, cumisüveg juttatással támogatják jó szándéktól vezérelve a bajbajutottakat. Segélyszervezetek sokasága fogadja és terjeszti az ilyen adományokat, nem tudván, hogy milyen mértékben csökkentik a gyerekek esélyét a túlélésre és az egészséges életre. Számtalan alkalommal történik tápszer- és cumiadományokat érintő kódexsértés szükséghelyzetben. Ezeket legtöbbször nemzetközi és nemzeti civil szervezetek, a kormány, a hadsereg és magánszemélyek követik el.
A Gyakorlati útmutató kisgyermek és csecsemőtápláláshoz vészhelyzetben (2.1, 2007 február) megállapítja, hogy az adományozott vagy támogatott tápszer, cumi és cumisüveg-szállítmányokat nem lenne szabad keresni és elfogadni vészhelyzetben.
Válságban a gazdaság
Ma, amikor bárki kerülhet bizonytalan anyagi helyzetbe, a családokban is kialakulhat „szükségállapot”. A szoptatás gyakorlatilag ingyen van, és – mivel az anya és a gyerek egészségét is támogatja – csökkenti az esélyét, hogy orvosra, gyógyszerre kelljen pénzt fordítani a családnak, vagy a munkából kimaradni a szülőknek a beteg gyerek ápolása miatt. A tápszeres baba ellátása havonta több tízezer forintot emészthet fel a családi kasszából. Hazánkban ma egyre több családnak jelent nehézséget már az alapvető élelmiszerek megvásárlása is, ezért különösen káros és veszélyes az erősödő, és kivétel nélkül minden anyához eljutó tápszermarketing.
Árvíz, vihar, más természeti csapások
Ma már Közép-Európa sem védett a természeti csapásoktól. A tápszeres babák kiszolgáltatottak: csak akkor jutnak a fejlődésükhöz szükséges táplálékhoz, ha elérhető a receptet felíró gyerekorvos, a gyógyszertár, ha nem akadoznak a közüzemi szolgáltatások (víz, villany, gáz). Szoptatni ezek nélkül is lehet, a szoptatott csecsemőnek csak az édesanyjára van szüksége.
Világjárványok korában
Az anyatej immunológiai hatása jelentős védelmet ad a kórokozók ellen. Ha az édesanya meg is betegszik, a baba az anyatejjel megkapja az ellenanyagokat, egészséges marad, vagy csak enyhe lefolyású betegségre kell számítani. Szoptatni lázasan is lehet, sőt ajánlott, hiszen a csecsemő számára éppen a beteg anya teje hordozza az adott betegség elleni immunanyagokat. A szoptatás a betegnek nem árt, a „lázas anyatej” nem okoz a babánál semmilyen problémát. Az anya által szedett gyógyszer a legtöbb esetben nem ártalmas a babára nézve. Az orvosnak minden alkalommal mérlegelnie kell, amikor felmerül, hogy eltiltsa a beteget a szoptatástól: a szoptatás hiánya, vagy a gyógyszer okozta ártalom a jelentősebb. Ennek eldöntésére szerencsére már sok tapasztalat, és ezek alapján készült adatbázis áll a szakemberek rendelkezésére.
Fordította: Sződy Judit
Irodalom
További információk