Tegyünk együtt a szoptatásért! – Szoptatás Világhete, 2017

Bevezetés

A 2017-es Szoptatás Világhetén azt ünnepeljük, hogy a közjóért dolgozunk együtt, amely együttműködés az egyéni teljesítmények összességénél nagyobb, fenntartható eredményekhez vezet.

A szoptatás előnyeit alátámasztó bizonyítékok már mindannyiunk számára ismertek. Tudjuk, hogy a szoptatás hozzájárul a csecsemők túléléséhez, és segíti fejlődésüket, hosszú távú pozitív egészségügyi hatást jelent a nők számára, gazdasági hasznot hoz és fokozza a jóllétet. A szoptatás sikeréért dolgozók számára a kihívást az jelenti, hogy a globálisan elfogadott irányelveket a helyi közösségre nézvést pozitív intézkedésekre váltsák.

A 2016-os Szoptatás Világhete témájából megtanulhattuk, hogy a szoptatás védelme, elősegítése és támogatása a fenntartható fejlődés záloga. A 17 fenntartható fejlődési célt négy tematikus terület alá csoportosítottuk, amelyek összefüggnek egymással és a szoptatással is. Ez a négy csoport segít a fenntartható fejlődési célokkal összefüggésben meghatározni a munkánkat. Ettől az évtől abban is segíteni fognak nekünk, hogy megtaláljuk azokat, akikkel együtt dolgozhatunk.

Együtt a munka is könnyebb, mindnyájunknak megvan a magunk külön szerepe. Vágjunk bele!

Táplálkozás, élelmiszerbiztonság és a szegénység visszaszorítása

Területeken és generációkon átívelő együttműködések

A szoptatás létfontosságú része a fenntartható fejlődésnek és nem elhanyagolható része az alultápláltság elleni globális küzdelemnek. A szoptatási ráta folyamatos emelkedése csak területeken és generációkon átívelő együttműködéssel érhető el.

Szerencsére az együttműködés fontosságát mindinkább kritikus tényezőként ismerik fel a globális kezdeményezések esetében. A kampányok hangsúlyt fektetnek a megfelelő táplálkozásra, mint központi ajánlásra. A szoptatást célként fogalmazzák meg, hogy biztosítsák az anyák és gyermekeik túlélését, egészségét és megfelelő táplálkozását.

Fel kell emelnünk hangunkat azért, hogy a kormányok a társadalmi mozgalmakkal és más, közjóért munkálkodó civil szervezetekkel olyan környezetet teremtsenek, amely lehetővé teszi a nők és a gyerekek kiteljesedését.

Figyelnünk kell még a fiatalokra és az olyan sérülékeny csoportokra, mint a kamaszok, az egyedülálló anyák és a bevándorlók.

A szoptatás nemcsak női kérdés, vagy a nők egyedüli felelőssége – a szoptatás védelme, elősegítése és támogatása olyan kollektív társadalmi felelősség, amelyet mindnyájan viselünk.

Túlélés, egészség és jóllét

Legyünk egységesek

A szoptatás kulcsfontosságú a csecsemők és anyák túléléséhez, egészségéhez és jóllétéhez. Egészen egyszerűen biztosítja a babáknak a lehető legjobb életkezdetet.

2016-ban a “Lancet” című orvosi folyóirat szoptatásról szóló sorozata naprakész elemzést adott a szoptatással kapcsolatos kutatásokról. Ezek szerint a szoptatási gyakorlat javítása 823, 000 gyermek és 20, 000 nő életét mentheti meg évente, illetve jelentősen hozzájárul az egészség hosszú távú megőrzéséhez. Világszerte sürgősen lépéseket kell tehát tennünk, hogy védjük, népszerűsítsük, támogassuk a szoptatást!

A WHO, az UNICEF és még 20 kiemelkedő nemzetközi és civil szervezet létrehozta a globális Szoptatás Támogató Kezdeményezést (Breastfeeding Advocacy Initiative, BAI), hogy összefogja és egységesítse a szoptatást segítő erőket. A cél az, hogy felhívják a figyelmet a szoptatásnak az anyák és gyermekek túlélésében, illetve az egészség és a társadalmi jóllét megőrzésében játszott szerepére. Mindez összhangban van a Minden Nő, Minden Gyermek (Every Woman, Every Child, EWEC) stratégiájával.

Tudjuk, hogy ha a partnerek egységesen lépnek fel, a politikusok támogatása is megszerezhető. Az egységes érdekképviselet a leghatékonyabb eszközünk arra, hogy megszerezzük a szükséges politikai, gazdasági és szociális támogatást. Az általunk közvetített meggyőző üzeneteknek a legújabb evidencia-alapú kutatási eredményekre kell támaszkodniuk.
Az Egészségügyi Világszervezet Közgyűlésének (WHA) és a kormányoknak egységes célja, hogy 2025-re a kizárólagos szoptatás aránya az első 6 hónapban legalább 50% legyen.
Támogassuk egymást, hogy hatékonyabban támogathassuk a szoptatást!

Környezetvédelem és klímaváltozás

Párbeszéd a szoptatáson túl

Bolygónk egészsége azon is múlik, hogyan tápláljuk a csecsemőket. Az anyatej természetes, megújuló táplálék, amelynek előállítása, csomagolása és szállítása nem jár környezetszennyezéssel, és nem képez hulladékot. Kevesen tudják viszont, hogy ezzel szemben a tápszergyártás negatív környezeti hatásokkal jár. A szoptatás biztosítása, fenntartása komoly tényező a Föld és az emberiség jóllétének megőrzésében. Itt az ideje, hogy a szoptatás tápláláson és egészségen túlmutató szerepéről is beszéljünk!

A jövő generációjának egészségét bolygónk épsége is befolyásolja. A veszélyes munkakörülmények (mint például a rovarirtók használata) megnehezítik a biztonságos szoptatást. Bizonyos szervezetek, mint például a Rovarirtó Akciócsoport azon dolgozik, hogy felhívja a figyelmet milyen károkat okoz a környezetszennyezés a dolgozó anyák egészségében és a szoptatásban.

Legelőször meg kell találnunk a közös pontokat a környezetvédelem, a klímaváltozás és a szoptatás között. Fontos, hogy beivódjon a köztudatba: a szoptatás hozzájárul a széndioxid-lábnyom csökkentéséhez. Az új generációkat fel kell világosítani a tápszerhasználat negatív környezeti hatásairól.

A szoptatásért felszólalóknak beszélniük kell a környezetvédelmi hatásokról is, többek között a rovarirtók és műtrágyák használatának elengedhetetlen korlátozásáról. Együttműködést kell kiépíteni azokkal a helyi szervezetekkel, amelyek a szegénységben és/vagy a társadalom peremén élőket támogatják. Az anyatejet helyettesítő készítmények marketingjének nemzetközi kódexe keretet ad a tápszeripar szabályozására. Ez a Kódex védi mind a biztonságos környezethez, mind a szoptatáshoz való jogot. A mi feladatunk, hogy ennek végrehajtását biztosítsuk és ellenőrizzük.

A nők munkavállalása és foglalkoztatása

Változtassunk a hozzáálláson

Ha a szoptató anya munkába áll – különösen, ha bizonytalan körülmények között – a kettős kihívás meghaladhatja az anya teljesítőképességét. Épp ezért alapvető fontosságúak azok az irányelvek és jogszabályok, melyek a nők szoptatáshoz való jogát védik.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (International Labour Organization, ILO) 2000-ben készült Anyaságvédelmi Egyezménye (No. 183) minden országot felszólít arra, hogy cselekedjék, és tökéletesítse az anyákat védő törvényeket.

Először a társadalom szoptatáshoz való viszonyát kell megváltoztatni. A szoptatás és a munkavállalás összeegyeztetése a törvény előtti és a nemek közötti egyenlőség kérdéskörébe tartozik. Erre jó példa a WABÁ-nak a szülői szerepek megerősítését célzó kampánya, amely arra törekszik, hogy elősegítse mind a férfiak, mind a nők aktív részvételét azáltal, hogy a nemek közti egyenlőségre törekszik mind a fizetett munka, mind a családról való gondoskodás területén.

Fontos, hogy adatokra és bizonyítékokra támaszkodjunk. 2004-ben az IBFAN (International Babyfood Action Network) elindította a World Breastfeeding Trends Initiative kezdeményezést, hogy országonként értékelje és nyomon kövesse a szoptatási irányelveket és programokat.

Sajnos még mindig anyák milliói maradnak védelem nélkül. A szoptatás a reprodukciós folyamat része. Ehhez a munkavállalás mellett is lehetőséget kell biztosítani. Nem szabad, hogy emiatt a nőket diszkriminálják, és hátrányos helyzetbe hozzák. A munkahelyeket szoptatásbaráttá kell alakítani. Össze kell fognunk azért, hogy a nők mind bejelentett, mind bejelentetlen munkában alkalmazva megfelelő támogatást kapjanak szülői szerepükhöz.

Szoptatástámogató lánc

A ” Tegyünk együtt a szoptatásért” jelmondat arra emlékeztet minket, hogy mindnyájunknak megvan a magunk szerepe abban, hogy olyan környezet jöhessen létre, amelyben a nők sikeresen szoptatnak. Elérhetjük ezt politikai támogatás megszerzésével, a média figyelmét felkeltve, illetve a népesség minél szélesebb rétegeit bevonva, különös tekintettel a fiatalokra.

A WABA minél szélesebb körű összefogásra bátorít, hogy támogatni tudjuk a baba-mama párosokat. A Szoptatástámogató Lánc kampány célkitűzése, hogy a közösség együttműködésével és az erőfeszítések összehangolásával az anyák és a kisbabák folyamatos támogatáshoz jussanak az első 1000 nap idővonalát követve. Ha a szoptatástámogatás minden láncszeme hiteles információkkal szolgál és megfelelően tud együttműködni egymással, akkor az anya-csecsemő párosoknak előnyére fog szolgálni a folyamatosan elérhető támogatás és a szakértő segítség.

A megfelelő szoptatástámogatás csak csapatmunkával érhető el. Ahhoz, hogy közös cselekvés és eredmény jöjjön létre a változás elkötelezettjeinek együtt kell működniük helyi, országos, regionális és globális szinten is. Így elérhetővé tehetjük minden anya számára a megfelelő szoptatási gyakorlatot.

Optimális csecsemőtáplálási gyakorlat

A szoptatás létfontosságú a csecsemők optimális növekedéséhez és fejlődéséhez, és az anya egészségére is komoly pozitív hatással van.

A WHO és az UNICEF ajánlása:
  • A szoptatás elkezdése a születés utáni első órában
  • Az optimális csecsemőtáplálás módja az első 6 hónapban a kizárólagos szoptatás. Kizárólagos szoptatás: a csecsemő csak anyatejet kap, semmi egyéb táplálékot és folyadékot, még vizet sem.
  • Igény szerinti szoptatás
  • Cumisüveg, etetőcumi, játszócumi teljes kerülése
  • 6 hónapos kor után a csecsemő kapjon kiegészítő táplálékot. A szoptatás folytatódjon két éves korig vagy annál tovább.

Közös cél a közjóért

Az együttműködések során nagyon fontos figyelmet fordítani a Kódex betartására. Érdekellentét jöhet létre, ha a csecsemő- és kisgyermektáplálás optimális módjának népszerűsítéséért felelős szakemberek, intézmények (kórházak, nonprofit szervezetek, kormányhivatalok) ajándékokat, szponzorációt vagy bármilyen támogatást fogadnak el a bébiétel-ipartól.
Kulcsfontosságú olyan partnerek körültekintő kiválasztása, akik a közösség érdekét tartják szem előtt az anyagi haszonszerzés helyett, így elkerülhető az összeférhetetlenség. Nélkülözhetetlen azon óvintézkedések megtétele, amelyek segítségével megelőzhetjük, vagy legalábbis minimalizálhatjuk az összeférhetetlenségek előfordulását.
A partneri kapcsolatok kialakításakor elengedhetetlen a Kódex és a későbbi WHA állásfoglalások alkalmazása. Ez megfelelő biztosítékot nyújt az összeférhetetlenség elkerülésére.