Blogok

Hogy fogok kettőt szoptatni?!

Abban a világban, amelyben élünk, logikus igény, hogy szeretnénk jó előre megtervezni, megszervezni az életünket. Ekkor és ekkor jöjjön a gyerek, eddig szeretnék szoptatni, ekkor jöhet a kistesó, eddig leszek otthon, aztán megyek vissza dolgozni. A gyakorlatban aztán nem mindig alakulnak a dolgok a tervek szerint. Van aki megijed ettől és elbizonytalanodik, van, aki rögtönöz. Úgy érzem, K. kérdései mögött is ott van ez a bizonytalanság, mint sokunkban. Kedves Renáta! Nagyon szeretem a bejegyzéseidet, sok bennem is felmerülő kérdésre kaptam már választ, vagy legalábbis megnyugtat valamennyire a tudat, hogy nem csak nekem akadnak problémáim... Most több dolgot is szeretnék tőled kérdezni. A kisfiam másfél éves, és még nagyon sokat szopizik, nappal is, éjjel is... Együtt alszunk, így nem olyan fárasztó, nem kell mindig felkelnem, gyakorlatilag alig ébredek fel, amikor keresgél. Nappal meg aztán pont ráérek a dolgom felől, hiszen egyelőre itthon vagyunk, ezért vagyok, nem? a férjem is szerencsére megértő nagyon, ha épp nincs felporszívózva vagy elmosogatva, na és, majd meglesz, vagy megcsinálja ő, nem csinál belőle ügyet... Viszont alig eszik a törpém normális kaját, és kicsit bizonytalan vagyok, nem amiatt van-e, hogy jóllakik a szopival. De elég neki a tejcsi ekkora korban, úgy értem, nem lenne muszáj, hogy hús, gyümölcs, zöldség kerüljön a pocakba, normál mennyiségben (nem csak egy-két kanál vagy falatka, sőt husi talán még annyi se, emiatt aggódom leginkább)? Mert máskülönben biztos elég, amit eszik, mert elég jó erőben van, nem duci, csak olyan jó nagydarab fiúcska :D A másik dolog, hogy elkezdtünk rajta gondolkodni a párommal, hogy jó lenne egy kistestvér. De miután ennyire szopizós a kicsikém, nem tudom, mi lesz, ha mondjuk hamar sikerül a baba, és ő csak kb. két és fél lesz, vagy még annyi sem, mikor megszületik a tesó. Kié lesz a cici? Nyilván a kicsié, de hogy tudom ezt lerendezni a naggyal? Biztos korán van még ezen aggódni, hiszen még terhes sem vagyok, de azért jó lenne idejekorán tudni, mi várható. Ahogy én ismerem, ha lehetne, még háromévesen is tuti szopizna, sőt... Kedves Renáta, várom a válaszodat, amit előre is köszönök! Minden jót kívánok, üdvözlettel: K. Kedves K.! Az evés miatt nem érdemes aggódni, különösen akkor nem, ha magad is látod, hogy jó erőben van a kisfiad. Általában feltűnik az anyáknak, ha valami nagyon nincs rendben a gyerekkel. Nem kell ducinak lennie a gyereknek ahhoz, hogy a szülők nyugodt szívvel hajthassák álomra a fejüket. Vannak meglepően vékonyka, ám makkegészséges gyerkőcök, akik nem nagy evőbajnokok, na és???? Ha eljössz egyszer a szopis csoportomra, ott láthatsz ilyet is, olyat is. Mind gyönyörű gyerek, imádom, ahogy láthatom őket felnőni! És jó látni, ahogy az anyák is egyre magabiztosabbak lesznek, és megértik, hogy végül is tök mindegy, hogy mikor jön meg egy gyerek kedve az evéshez, a lényeg csak annyi, hogy soha ne csináljunk cirkuszt az evésből, soha ne kényszerítsük az evésre, és soha ne rendezzünk sértődős jelenetet azért, mert nem ette meg a nagyon finom főztünket. Egy önérzetes szakács persze ezt bírja a legnehezebben elviselni, de azért meg kell próbálni. Kistesó: hát ezzel kapcsolatban csak homályos dolgokkal tudlak biztatni. Egyénileg eltérő lehet, hogy a szoptató nőnek mikor áll vissza a termékenysége. Amíg gyakran szoptatsz, kisebb az esélye, de a fogamzásgátló hatás akkor is érvényesülhet, ha már csak egyszer-kétszer szoptatsz. Az inkább ritkaság, ha valakinek az első hat hónapban, kizárólagos, igény szerinti szoptatás mellett áll vissza a termékenysége, de még erre is akad példa. A menstruáció visszatérése még nem garancia arra, hogy peteérés is van, vagy ha van, nem olyan könnyű nyomon követni, hogy mikor is van peteérés. Ha tehát valami okból nem sürget nagyon az idő, akkor érdemes kivárni, míg összejön az újabb terhesség. Akkor majd el tudod dönteni, hogy vállalod-e a terhesség alatti szoptatást vagy sok neked. Mert ez a lényeg, hogy te magad akkor és ott hogyan ítéled meg a helyzetet. Ami neked belefér, és ami boldoggá tesz, az a gyerekeidnek is jó lesz. ismerek három gyereket boldogan szoptató anyát, miközben magamról soha nem tudtam elképzelni, hogy egynél több gyereket tudjak szoptatni. Pedig, ha úgy alakult volna az életem, talán mégis meggondoltam volna magam, vagy egészen másképp éreztem volna, mint ahogy előre gondoltam. A saját határaid és a saját érzéseid segítenek eligazodni ebben is.
Kategóriák: Blogok

Ne hagyd magad kidobni!

Vannak dolgok, amelyeken ma már egy percig sem gondolkodnék. Egyszerűen ragaszkodnék hozzájuk és kész. Olyan rég volt! Kristóf fiam már 19 éves, réges-rég minden rendben van körülötte és vele (csak rendet rakni utál, de azt nagyon, és köhögni még mindig csúnyán tud, ha akar). Pedig nem így kezdődött, koraszülött volt, 32 hétre született. Utána másfél hónapig volt kórházban, túlélt egy súlyos fertőzést, egy hónaposan szoptattam meg először. A mai napig beleborzongok, ha eszembe jut, milyen érzés volt úgy létezni hetekig, hogy én otthon voltam, ő meg kórházban, inkubátorban. Hetekig hozzá sem nyúlhattam, ehhez képest megváltás volt, amikor engedélyezték a szoptatást, naponta háromszor. Egész nap a kórház folyosóján ültem, és vártam, hogy bemehessek hozzá húsz percre. Sződy Juditnak is elpanaszoltam, ami velünk történt, mert évekig egy játszótérre jártunk a gyerekeinkkel. Máig felkavar, hogy nem lehettem akkor Kristóffal, mert anya és gyereke összetartoznak, szükségük van egymásra, és egyszerűen lehetetlen, hogy más ezt ne értse meg, ne vegye észre. Az a pici, kétkilós baba szemlátomást boldog volt, jól érezte magát, ha kézbe vettem: attól kezdve, hogy szoptathattam, jobban gyarapodott, pedig azelőtt is az én tejemet kapta. Szóval Judit egyik nap, Kristóf egy-két éves lehetett, azt mondta: képzeld, van egy hely, Debrecenben, ahol a koraszülöttek együtt lehetnek, kenguruzhatnak a mamájukkal: a babát a mama csupasz mellkasára teszik, és jól betakargatják őket. És az egész szülészeten csak rooming-in van, éjjel is, nappal is, császárosoknak is! Egyszerűen nem akartam elhinni! Hát ez zseniális! Komolyan megfordult a fejemben, hogy legközelebb Debrecenbe megyek szülni. Sok év telt el azóta, és most örülök, hogy bemutathatjuk nektek Balla György professzort itt, a babaszobán is.: http://www.babaszoba.hu/articles/fullpage/A_kotodes_a_legfontosabb?aid=20110911194052 A számok, amelyeket annyira szeretünk, őt és a módszert igazolják: sehol sem marad életben Magyarországon annyi koraszülött baba, mint náluk, sehol sem ilyen jók a szoptatási arányok. Az viszont mindannyiszor mélyen felkavar, amikor azzal szembesülök, hogy ennyi. Kész. Nem tudom sorolni a többi koraszülött intenzív centrumot az országban, ahol együtt lehetsz a kisbabáddal, ahol szabad kenguruzni, sőt még biztatnak is erre. Külföldön persze már ez számít normálisnak. Nálunk arról szólnak a hírek és az olvasói levelek, hogy a szülőt jobbára eltávolítani igyekeznek a kórházból beteg gyereke mellől, különösen, ha a pici koraszülött, vagy más, nagyon súlyos baja van. Kifogás akad bőven, és én megértem a kórházakat is: nem lehet nyitva a kapu mindenki előtt, mert még a nővérek ruháit is kilopják az öltözőből, nincs hely, nincs pénz, nem lehet gyógyítani, a szülők nem tudnak viselkedni, ha nem tetszik valami, felpofozzák az orvost is, nővért is, és így tovább. Biztosan így van, én erre nem tudok megoldást. Viszont amikor azt olvasom, hogy egy kisgyerek sírva rázza a rácsot, mert az anyukáját hazaküldik mellőle a kórházból, én is sírok, mert még így, messziről sem bírom ezt elviselni. De egy fontos eredménnyel azért szolgált az a másfél hónap, amit Kristóf nélkül kellett töltenem. Megfogadtam, hogy soha többet nem hagyom magára, amíg szüksége van rám. Így aztán, amikor ugyanabba a kórházba egy hónappal később vissza kellett mennünk 24 órás megfigyelésre, kijelentettem: én innen csak vele együtt megyek haza, amikor azt mondják, hogy meggyógyult, vihetem. Bár azt mondták, semmiképp sem maradhatok, éjszaka az egyik nővér behozott nekem egy kempingágyat ágyneművel. Pedig akkor még nem volt új egészségügyi törvény. Később sem történt másként, noha Kristóffal jó néhányszor jártunk kórházban. A módszerem ugyanaz volt. Soha nem vitatkoztam, csak azt mondtam, maradok. Erről az egészről még nagyon sokat tudnék mesélni. A szívügyem.
Kategóriák: Blogok

Ősanya, a mi példaképünk

Eszterrel sokat síró kisfia, Bazsi miatt leveleztünk néhány héttel ezelőtt. Akkor írtam neki, hogy a sírós kicsik megvigasztalására a gyakoribb vagy hosszasabb szoptatás és a sokkal több testkontaktus szokott a legjobb megoldás lenni. De hozzátettem azt is, néha nagyon nehéz kitalálni, mi a sírás oka, konkrétan nekem sem sikerült, amikor a negyedik gyerekem, Ilonka minden este iszonyatosan bömbölt. Persze próbálkoztam én is mindenfélével. Erről szóló naplómat itt találod a babaszobán: http://www.babaszoba.hu/articles/Honaprol_honapra_Naplom_Ilonkarol_02?aid=20080423235840 Ez a fotó is egy ilyen elkeseredett pillanatban készült. Szóval, leveleztünk a sírásról Eszterrel, és ő a napokban ezt írta nekem: Kedves Renáta, köszönöm sorait, a helyzet tényleg javult a 8.hétre, Bazsi továbbra is szépen növöget szerencsére, 6 és fél kilós. A sírás nem maradt el teljesen, vannak jobb napok. A rosszabbakon szopizás közben, után nagy sírás van. Egyik este kínomban elővettem a hajszárítót ( amivel eddig nem akartam zavarni...), bekapcsoltam, és csoda történt:kisfiam elhallgatott. Mikor újra jött a sírás, ismét hajszárító- és a babám úgy szopizott nagy nyugalomban a feje mellett zúgó hajszárítóval, mintha ez lenne a legtermészetesebb. Két napja alkalmazom ezt a "módszert". de mivel ez sem fiziológiás ( az ősasszonynak gondolom nem volt hasonló nyuszija a kalapból), gondoltam, megkérdezem a véleményét- alkalmazható trükk ez, vagy olyat kapcsolunk a babaában ki/be így, ami nem célszerű? Érdekes, hogy amit én eddig hasfájásnak hittem, az múlik el a zúgásra... Köszönettel, Szomolai Eszter Kedves Eszter! Nagyon örülök, hogy jobb a helyzet! Ezek a sírós délutánok, esték fokozatosan maradnak abba, szinte észrevételnül csökkenhet a írás időtartama. És időnként sikerül valami nagyon hatásos babaelhallgattató módszert találni. Igaz ugyan, hogy a hajszárítót biztosan nem használták az ősanyáink sem ilyen, sem más célra, de ha használ, miért ne??? Van, akinél a porszívó bizonyul a legjobb babacsitítónak. Az ősanyáknak is biztosan megvoltak erre a maga módszereik, szerintem főként a folyamatos hordozás, nagyon gyakori szoptatás, de az nyilván az ősidőkben is előfordult, hogy egy kisbaba mindennek ellenére rossz passzban volt és csak sírdolgált. A kicsik néha úgy belelovallják magukat a rosszkedvbe, hogy az segít, ami közökkenti őket ebből. Az ősidőkben talán a sámán dobolása, talán a hirtelen változás a barlang sötétjéből a napfényre vagy fordítva, a hirtelen csend vagy hirtelen zaj, talán valami egyszerű, monoton kis ének.Igaz, előszeretettel hivatkozom arra, hogy ezt vagy azt a problémát hogyan oldották volna meg az ősanyák, de ezt nem azért teszem, mert úgy gondolom, hogy mi nem térhetünk el az ősi mintától, és nem is szeretném semmiképp sem eszményképként magunk elé állítani az ősanyát most a 21. században. Egyszerűen arról van szó, hogy az ősi gyakorlat vagy eljárásmód felidézése segíthet eligazodni a túlságosan bonyolult vagy összetett helyzetekben, különösen olyankor, amikor többféle különböző tanácsot kapsz, és egyszerűen nem tudod eldönteni, melyik volna a legésszerűbb. A civilizált, fejlett világban rettentően bonyolult kérdés lett a babagondozás, a szoptatás, amit meg kell tanulni. Egyre kevésbé támaszkodhatunk a korábbi generációk tapasztalataira, és sokszor a cél is zavaros: mit is szeretnék tulajdonképpen elérni? Azt, hogy a baba jól fejlődjön és elégedett legyen, vagy inkább azt, hogy X gramm tejet szopizzon naponta? Vagy hogy átaludja az éjszakát? Vagy hogy ne tartson igényt ilyen mértékben az anyjára? Vagy teljen el minimum három óra a szoptatások között? Na, ilyenkor jönnek igazán jól az ősanyák. Ha a sok kapott tanácsot átfuttajuk az ősanyán, és megkérdezzük, ő vajon mit tudott volna mindebből megvalósítani, és hogyan próbálta volna megoldani a problémát, minden valószínűség szerint rábukkanunk a legegyszerűbb és legtermészetesebb megoldásra, arra, ami a csecsemő életben maradását és elcsendesedését szolgálta. Hiszen ki kockáztatta volna meg, hogy a síró baba ráuszítsa a csapatra a kardfogú tigrist??? Szóval, csak ennyi. Ha dédelgetted eleget, szopott eleget, akkor jöhet a hajszárító. Ha ő ettől megnyugszik, miért ne?
Kategóriák: Blogok

Elapadt a tejem! Vissza lehet hozni?

Kérdés: Igen nagy dilemmában vagyok, nem tudom, mit is tegyek.Van egy 6,5 hónapos kislányom. Már az elején is voltak problémáim a szoptatással, első gyermekem, így semmit nem tudtam a dologról, hogyan is kell, mit is kell. A kórházban rosszul helyezték fel, én se tudtam hogyan kell, de még ő sem volt gyakorlott.Már az elején nehézségekbe ütköztem, lévén hogy a mellem kisebesedett, kész rémálommá vált a szoptatás, nem volt időm pihenni, se energiám, se segítségem, így szinte elapadt a tejem egyik pillanatról a másikra,tápszeresek lettünk, de valahogy mindig jobban húzódtam a szoptatás felé. 3-4hónapos kora körül már jócskán kevés volt a tejem, és a lányom se akart a cumisüvegből való etetés miatt szopizni. Jelenleg 6,5 hónapos és már olyan 2-3 hónapja nem szoptattam, de még egy csöppnyi tejem mindig van. Az lenne a kérdésem hogy kitartással sikerülne-e visszahozni a tejem, vagy inkább hagyjam az egészet, valamint, hogy amennyiben van értelme akkor hogyan szoktassam vissza kislányomat a cicire. Nagyon bánt a dolog, hisz szeretném nyújtani neki ezt a lehetőséget számára, nem tudom mit tegyek, hisz ha eddig nem apadt el akkor csak van valami, vagy az a picurka nem számít, nem tudom. Timi Válaszom: KedvesTimi! A kezdeti súlyos nehézségek ellenére mégsem ment el a kedve egészen a szoptatástól, és két-három hónap szünet után ismét próbálkozni szeretne. Ez volt a legfontosabb lépés a siker érdekében! Egyáltalán nem lehetetlen, hogy visszahozzuk a tejtermelést olyan szintre, amely bőségesen el tudja látni a babát, és mivel elmúlt hat hónapos , és már szilárd táplálékot is kap, talán a lelki nyomás, a teljesítménykényszer sem lesz akkora, mint amekkora egy pici baba esetében lenne, amikor még kizárólag anyatejen él. Az anyatej termelődését még olyan nőknél is meg lehet indítani és megfelelő szintre hozni, akik maguk nem szültek, hanem örökbefogadott kisbabát szeretnének szoptatni. Érdemes ezt a cikket elolvasni ezzel kapcsolatban: http://www.babaszoba.hu/articles/Hogyan_lett_gyerekem?aid=20110324154918 Ennek első megközelítésben egyszerű a magyarázata: a tejtermelés nem csupán hormonális tényezőktől függ, bár a szülés utáni tejbelövellés valóban hormonális hatásra következik be. A döntő és kulcsfontosságú inger a mellet érő stimuláció, vagyis a baba szopómozgása vagy a mellszívó hatása. Ennek kell megfelelő gyakoriságúnak és hatékonynak lennie ahhoz, hogy a tejtermelés beinduljon, a mennyiség nőjön és termelődés fenntartható legyen. Mit takar a megfelelő gyakoriság? Napi legalább hatszor fél óra fejést, lehetőleg egyenletesen elosztva a nap 24 órájában úgy, hogy 4-5 óránál hosszabb szünet ne legyen két fejés között. Az ideális gyakoriság nyolc alkalom volna. Ha a baba hajlandó szopni, és hatékonyan szívja a mellbimbót, akkor bármennyiszer, de legalább nyolc-tíz alkalommal érdemes mellre tenni. Egy speciális eszköz, az SNS vagy Szoptanít segítségével lehet megoldani azt, hogy szopás közben kapja meg az eleinte szükséges pótlást. Ennek rengeteg előnye van a cumisüveghasználattal szemben: - egyrészt kiküszöböli a cumisüveg használatával nagyon gyakran együttjáró, és rossz, nem hatékony szopástechnikához vezető cumizavart - az Ön kisbabájánál többek között ez okozhatta a melltől való fokozatos elszokást - másrészt addig is a mellet, a tejtermelődést ösztönzi szopásával, amíg a pótlást kapja, hiszen a vékonyka kis szilikoncsövet a mellbimbóval együtt kaja be. Az SNS ismét megajándékozza a babát és a mamát a mellen jól lakás élményével, így a baba kevésbé vagy egyáltalán nem fog tiltakozni a mellre tevés ellen. Persze el kell jutni odáig, hogy a mellet egészen elutasító baba ismét hajandó legyen bekapni a bimbót. Ez sem lehetetlen! A Szoptatás című könyv szerzői, Marta Guóth-Gumbergere és Elisabeth Hormann mindketten több örökbefogadott gyereket szoptattak, Marta ráadásul nyolc-kilenc hónaposan kapta meg a fiúkat, és akkor látott neki a mellhez szoktatásnak. Ő a cumi és a bimbóvédő hasonlóságába épített, amikor az SNS szilikonszondáját átbújtatta a bimbóvédő kissé kitágított nyílásán, és így tette mellre a kisfiút. A siker szempontjából nagyon fontos az, hogy a baba rögtön táplálékhoz jusson, amint mellre kerül, hiszen a cumisüvegnél ehhez volt szokva: már az első kortyoknál ömlik a szájába a tej. A szoptatásnál ez másképp működik, még akkor is, ha már jól bejáratódott a tejtermelés. A bimbó bekapása után várni kell néhány másodpercig vagy percig ahhoz, hogy a szopás/fejés hatására kiváltódjék a tejleadó reflex, és oxitocin hormon hatására meginduljon a tej. Ilyenkor szinte már csak nyelnie kell a babának. Egy jól szopó baba tudja ezt, és általában türelmesen vár a bőséges tejfolyásra. Cumizavaros babánál viszont megkönnyíto a helyzetet, ha eleinte a SNS segítségével rögtön elkezdjük adni neki a tejet, de akkor, amikor már nagyobb mennyiségű saját tej termelődik, át lehet térni az előfejés technikájára is. Ennek lényege, hogy mellszívóval megindítjuk a tejet (ehhez csak pár perc előfejés szükséges), majd amikor már könnyen jön, gyorsan mellre tesszük a babát. Az Ön esetében még nem apadt el egészen a tej, tehát a visszahozás is könnyebben, rövidebb idő alatt megy végbe, mint ha egyáltalán nem szoptatott volna. Azt visznt nem tudom előre megmondani, mennyi időre lesz szükség a tejtermelés felépítéséhez. Egy hatékony, kétszívófejes mellszívó sokat segíthet ebben, érdemes bérelni egyet, lehet, hogy csak két-három hét rendszeres fejésre lesz szükség. A szoptatás nem csak táplálékforrás a babának, hanem vigasztaló funkciója is van. Bár sokan azt tanácsolják az anyának, hogy csak addig hagyja mellen a gyereket, amíg tényleg szopik, és vegye el tőle, ha már csak cumizik, ez nagyon rossz tanácsnak bizonyul többek között éppen ilyen helyzetekben, mint az öné. Ezért érdemes ismét arra szoktatni a babát, ha felzaklatja valami, megnyugodhat így. Ezzel máris jelentősen növekszik a mellen töltött idő! Perzse Önnek is biztos amiatt tanácsolták a szopási idő rövidítését, mert sebes lett a melle. A sebesedés azonban legkevésbé a mellen töltött idő hosszával függ össze, ha egyáltalán összefügg vele, mert valójában a szoptatási tanácsadó a mindennapokban NEM ezt látja, hanem egyéb okok sokaságát. Ezért első lépésként azt javaslom, vegye fel egy szoptatási szaktanácsadóval a kapcsolatot, akivel személyre szólóan végigbeszélheti, mi történt önnel, mi okozhatta a sebeket, ez ugyanis többek közt a bimbó formájával, a csecsemő szájának anatómiai adottságaival is összefügghet a kedvezőtlen szopási technikán vagy rossz mellre helyezésen kívül. A szoptatás újbóli megkezdéséhez nagyon fontos, hogy minden részletet tekintve tisztán lásson, és világos legyen, miért is alakult úgy a szoptatás, ahogy. Az is rengeteget számít, hogy mit gondol, mit érez az újbóli próbálkozás során. Természeti népeknél magától értetődőnek veszik, hogy a szoptatáshoz nem elengedhetetlenül szükséges az, hogy a nő saját gyerekét szoptassa. Hosszú Lándzsa szikszikau törzsfőnök írja le emlékirataiban egy pár esetét, akik gyermektelenek voltak. Egy napon, vadászat közben a téli erdőben a férfi csodás körülmények között halott indián nőre, és mellette, fára akasztott bölcsőben, gondosan bebugyolált, síró csecsemőt talált. Hazavitte, és feleségének a kisbaba közelségétől, ahogy Hosszú Lándzsa fogalmaz, az anyai érzés felébredésétől, megindult a teje, és még sokáig szoptatta a fiút, akiből híres harcos és törzsfőnök lett. Hasonló történeteket más etnográfiai leírásokban is olvashatunk, az egyik általam ismert esetben például 50 éves rokon nő kezdte szoptatni egy gyógynövénykoktél elfogyasztása után másnaptól az elárvult rokon kisbabát. Természeti körülmények közt élet és halál kérdése volt a szoptatás. Ha azt akarták, hogy a baba megmaradjon, a szoptatásnak sikerülnie kellett, ezért nem is kételkedett ebben senki egy pillanatra sem. A sikerhez nem csak az élettani folyamat kell, hanem a kételkedés nélküli, eltökéltség, a határozottság. Sajnos nálunk nem ilyen könnyű a nők dolga. Annyira sok az elbizonytalanító tényező, hogy ember legyen a talpán, aki nem inog meg, ha nehézségekbe ütközik. A tápszerek léte egyfelől áldás, mert jó színvonalú pótlékot jelentenek akkor, ha nincs anyatej, másfelől viszont súlyos felelősség terheli a tápszergyártókat azért a lelkiismeretlen marketingért, amellyel már legalább száz éve módszeresen aláaknázzák a nők önbizalmát, és mindenféle eszközzel azon igyekeznek, hogy tápszer adására bírjanak rá minél több nőt. Végül azt is szeretném hangsúlyozni, hogy a jó anya-gyerek kapcsolatnak nem feltétele a szoptatás! Azt semmiképp sem szabad hagynia, hogy az esetleg mégis sikertelennek bizonyuló próbálkozás megmérgezze a boldog együttlétet a picivel. Ha mégsem sikerül, ne haragudjék se magára, se a kisbabára, hanem próbálja elfogadni a helyeztet. A kötődést nagyon jól biztosítja az együtt töltött idő, a hordozás, a szeretetteljes odafordulás a kisbaba felé. Szóval csak rajta, Timi, sok siket kívánok!!!
Kategóriák: Blogok

Nem szereti a baba az egyik mellet!

Kérdés: Kislányom 3 hónapos, eddig nem volt gond, de most úgy veszem észre, nem elég a tej mennyisége. Pontosabban csak a jobb mellemből hajlandó cicizni a balt el sem fogadja, vagy ha igen, akkor egy perc után dühösen rúg-kapál és elengedi, ilyenkor átrakom a jobb mellemre és abból szopizik rendesen. A bal mellemmel az elejétől gond volt, kisebesedett többször is. Megpróbálom fejni szopizás után mind a kettő mellemet, hátha segít. Attól félek, hogy a balból teljesen le fog állni a tejtermelés, egy cici meg nem lesz elég. Vagy lehet egy mellből is sokáig szoptatni? Ez azért aggaszt, mert a kisfiamnál nem volt ilyen problémám, őt13 hónapos koráig szoptattam. Tanácsot szeretnék kérni, mit tegyek, esetleg valamilyen homeopátiás (urtica urens ch5, alfa allfa d9) szerrel próbálkozzak, hogy ismét mind két mellemben legyen tej? Szívesen fogadok bármilyen tanácsot, mert nagyon szeretnék legalább 1 éves koráig szoptatni. A kislányom súlygyarapodásával egyelőre nincs gond, 3370grammal született és most 3 hónaposan 6450gramm. A lefejt tejet eddig lefagyasztottam. Azt meddig lehet tárolni? Mert olvastam azt is hogy 3 hónapig de azt is hogy 6 hónapig? Bocsi a sok kérdésért! Reni Kedves Reni! A melleink nem egyformák, és nem is maradnak változatlanok, ahogy múlnak az évek. Éppen ezért gyakran előfordul, hogy az egyik mell kevesebb tejet termel, ezért a baba kevésbé szívesen szopik ebből. Megesik, hogy ennek az eredeti oka például az, hogy a jelenleg gyengébben termelő mell eredetileg túl sokat termelt, a baba pedig gyakran félrenyelt, köhögött az ömlő tejtől, ezért kezdett ebből kevésbé szívesen enni, aztán emiatt csappant meg itt a tejmennyiség. Van, amikor egy mellgyulladás az egyre erősbödő elutasítás oka. A gyulladás ízváltozást, mennyiségcsökkenést eredményezhet, s ez némelyik babának elveszi a kedvét a szopástól. Kiinduló pont lehet a baba születési sérülése is, ha mondjuk nem tudja jól forgatni a nyakát az egyik irányba, akkor inkább a másikat kezdi előnyben részesíteni. Ilyenkor tehát először is célszerű kipróbálni, hogy a kevésbé kedvelt mellből hajlandó-e becsapós pózban szopni. Ennek lényege, hogy ugyanolyan testhelyzetben rakod mellre, mint a kedvelt oldalon, csak síkban elhúzva (ha bölcsőtartásról van szó) vagy fekve az ellenkező irányba fordítod a lábacskáit 180 fokos fordulattal. Szóval sokféle oka lehet annak, hogy miért alakul ki ez a szituáció. Hogy van-e jelentősége? Általában nincs. Érdemes cselezgetni: mindig a kevésbé kedvelttel kezded a szoptatást, esetleg fejéssel próbálod serkenteni a tejtermelést. DE: megnyugtató, hogy egy mellből is tudsz elegendő tejet termelni a babának, csak a kialakuló méretkülönbség lehet esetleg zavaró. Kislányod remekül gyarapodik, az eredeti felvetésed, hogy esetleg nincs elég teled, teljesen kizárt. Szerintem nincs ok az aggodalomra. Lehet, hogy egyszerűen hamarabb végez azon az oldalon? Nagyon ritkán előfordul, hogy az elutasított oldalon a mellben rosszindulatú daganat alakult ki, s ez okozza a baba tartózkodását. Ezért, ha semmi logikus magyarázat nincs, célszerű mellultrahangra menni, hogy megbizonyosodhasson az orvos arról, hogy nincs komoly probléma. Sűrűn előfordul az is, hogy a mell teljesen egészséges, semmi magyarázat nincs az elutasításra. Ilyen is van. Vagy megtudjuk egyszer a nagy titkot, vagy mindörökre rejtve marad. Fagyasztott tej: ha tisztán, steril tartályban eltéve fagyasztod le, és legalább mínusz 18 fokon tárolod, akár egy évig is eláll. De fél évig egészen biztosan. A lényeg, hogy minél frissebb állapotban kell lefagyasztani, hogy ne álljon sokat szobahőmérsékleten. Ilyenkor ugyanis a tejben levő aktív lipáz enzim ízváltozást eredményezhet.
Kategóriák: Blogok

Az elválasztás időzítése

Kérdés: A kislányom 13 hós, hajnalban/reggel és este szopizik rendszeresen, nagy ritkán kéri napközben is a cicit. Most még csak gondolatban foglalkozom az elválasztásával, lassacskán a reggeli szopit szeretném elhagyni. A napközbeniek elhagyása teljesen zökkenőmentes volt, mivel a lányom nagyon nyitott, szívesen megkóstol bármit, nem válogatós. Az egyik, amiben a tanácsod kérném, hogy a hajnali (5-6 körüli) szoptatást mivel váltsam ki? Írtad, hogy a kakaót nem tartod jó megoldásnak... Igazándiból nem tudom elképzelni, hogy a mostani jó és a többieket nem zavaró megoldásunk helyett mi lesz (mármint hogy bemegyek, 10 perc múlva pedig visszateszem az elégedetten szuszogó kiscsajt még 2 órára aludni). A másik kérdésem, hogy van-e jó időpont az elválasztásra? Azt hallottam, hogy nem érdemes ősszel elválasztani, mert akkor beteg lesz. Ez mennyire igaz? Virág Kedves Virág! Igazából mindegy, mikor választódik el a gyerek, de az tény, hogy kevésbé előnyös megoldás, ha olyan időszakban, évszakban történik ez, amikor járványok vannak. Télen influenza, nyáron bárányhimlő, év közben bármikor fosó-hányó, és így tovább. vagyis nem igazán évszakhoz kötött, bármikor lehet beteg. Az anyatej pedig bizonyos fokú védelmet jelent és gyorsabb gyógyulást. A leveledből nem derül ki, miért kellene már most elválasztani a kislányodat. Ha valami konkrét ok miatt nem sürgős a dolog, akkor akár gyakrabban is szoptathatod, mint eddig, csak javára válik. Az Egészségügyi Világszervezet azt javasolja, hogy a szoptatás kétéves korig vagy azon túl folytatódjék. Hangsúlyozom, hogy egy kisgyerek előbb-utóbb akkor is elválasztja magát, ha az anyukája semmit sem tesz az elválasztás érdekében, csak hagyja, hogy spontán módon történjenek a dolgok. Ennek számtalan előnye van! Ha mégis az elválasztás mellett döntesz, szerintem nem az a fő kérdés, hogy mit adsz enni/inni anyatej helyett, hanem az, hogy mit kezdesz a korai ébredéssel. Felkelhettek együtt, és tevékenykedhettek együtt: reggelikészítés, mosógép bepakolás, vásárlás, esetleg egy kis séta a friss hajnalban odakünn. Inni pedig adhatsz bármit, ami nem cukrozott, nem adalékanyagokkal telezsúfolt étel/ital. Tejet, kakaót nem kötelező inni, a friss gyümölcs is nagyon jó alternatíva, lényegesen egészségesebb, mint a cukros kakaó. Készíthetsz gabonapelyhekből és nyers gyümölcsdarabkákból magas folyadéktartalmú müzlit, főzhetsz zabpehelykását és keverhetsz ebbe is jó sok gyümölcsöt. Készíthetsz kis barnakenyér falatkákat finom házi pástétomokkal megkenve, paradicsomkockákkal. Kísérőnek tökéletesen megfelel a csapvíz is. Ha pedig úgy döntesz, hogy mégis tovább szoptatsz, ezt az egészet átteheted néhány órával későbbre, és szunyókálhattok még békésen tovább.
Kategóriák: Blogok

Igény szerint = össze-vissza?

Kérdés: Kedves Renáta, kérdésem részben az igény szerinti szoptatáshoz, részben az éjszakai alváshoz kapcsolódik. Bevallom, első gyermekemet nem igény szerinti szoptattam, hanem a Suttogó-módszer szerint előbb három-, majd négyórás napirend szerint. Ő erre vevő is volt, nagy súllyal született (4 kg), korán átaludta az éjszakákat, nyugodt, szépen fejlődő gyermek volt, a fogai úgy bújtak ki, h. észre sem vettük, stb. -- így nem is merült fel, hogy bármit is rosszul csinálunk. Második lányunk már 5 hónapos, és semmi sem úgy működik, ahogy korábban 3450 grammal, 2 héttel korábban született, jelenleg már elhagyta a 6 kg-ot is. Ő is szépen fejlődik, de sokkal hevesebb, nyugtalanabb alkat. Talán ezért is, de hamar kiderült, h. nem tudunk semmiféle olyan napirend szerint haladni, amelyben előreláthatóak pl. az alvások v. etetések időpontjai. Volt pár hét, amikor úgy tűnt, mintha, de ez már a múlté. Nappal jó kedélyű, kommunikál, mosolyog, játszik, mászni próbál, rágcsál, stb. Kizárólag anyatejet kap (a cumit és cumisüveget nem ismeri), és általában nagyon móhon eszik, az a benyomásom, h. bármikor képes lenne szopni és szopni és szopni, és nehéz a *lecsatlakoztatás* (előfordul, h. sebesre szopogatja a mellbimbót). De hogy éhes-e, vagy csak szeret cicin lenni? (Egyébként láthatóan nem vékony alkat, jó húsban van, gömbölyded, de nem duci.) A Suttogó-módszer első lányommal a napirend kialakításával könnyűvé tette a baba jelzéseinek megfejtését: alvás, evés, ébrenlét és játék, majd alvás, evés, stb. és így tovább. A szoptatás ebben nem vigasztaló, kényeztető és altató szerepet játszott, hanem valóban táplálkozás volt. Én értem az ezzel némileg szemben álló igény szerinti szoptatás elvét is, és második lányommal szerintem valami ilyesmit művelünk, mert gyakran semmi mással nem lehet megnyugtatni, így nap közben 8-10-szer kerül cicire, sokszor ébredés után, de alvás előtt is szopik, nem beszélve az éjszakákról. Nem tudom ezzel mennyire van összefüggésben, de 3 hónapos korára gyönyörűen beállt a 6-7 órás éjszakai alvása, hetekig vekkerszerűen csak egyszer kelt éjszaka. 4 hónapos kora óta azonban éjszakánként másfél-két óránként ébred, és mivel annyira erőteljesen és kitartóan sír, megszoptatom, de nem vagyok biztos benne, h. éhség az oka vagy csak nyugtalanság? (Esetleg a most tanult forgolódási készség miatt hirtelen a hátán találja magát, és mivel úgy nem tud visszaaludni, sírni kezd, ugyanis szinte születése óta a hasán szeret aludni.) Apjával nem nyugszik meg, pár napig próbáltuk, de a testvérét is *felsírta*, két órán át is képes volt ordítani apukája kezében. Értem én, hogy fogzás is lehet az ok, de ha állandóan eszik éjszaka, akkor gyakran épp egy bennmaradt büfi, vagy kis hányás miatt ébred újra -- és akkor én fáradt robotként megint csak cicire teszem. Kezdek kimerülni, és összezavarodni. Nap közben nem tudok semmit sem végigcsinálni, vagy valahova kilépni, éjszaka nem tudom kialudni magam, és már eléggé tanácstalan vagyok: mi az amit lehet vagy kellene tennem? Kérdéseim: Mit jelent pontosan *az igény szerinti* szoptatás? Honnan tudom azt pontosan, h. éhes, vagy csak megnyugvásra vágyik? Lehet-e az igény szerinti szoptatás mellett valamiféle rendszert bevezetni a napba? Mivel már szoptatással alszik el nap közben is, hogy tud így majd elaludni, ha már nem lesz napközbeni szoptatás? Éjszakai másfél-két órás felkelés ennyi idősen lehet éhségtől? Jó az, h. ilyenkor megetetem? Nem éppen ettől ébred újra és újra, éjszakáról éjszakára? (egyébként nem ugyanabban az időben) mb Válaszom: Szia mb! Nagyon gyakori, mondhatnám úgy is, természetes, hogy a testvérek nagyon különböző karakterűek, következésképp a mindennapok, a nevelés és a szoptatás is más-más kihívások elé állítja a szülőket. Ráadásul a Suttogóhoz hasonló csodamódszerek követése a második gyerektől kezdve már egyáltalán nem könnyű, sőt, megkockáztatom, hogy valójában lehetetlen, hiszen minél több gyereke van az embernek, annál nagyobb rugalmasságra van szüksége a túlélés, vagy ha kevésbé drámaian fogalmazunk, akkor a gördülékenyen zajló mindennapi élet érdekében. A napirend első megközelítésben segítségnek tűnik, hiszen mindennek megvan benne a helye és ideje. Hosszú távon azonban akadályozhatja a rögtönzést, a váratlan helyzetek megoldását, sőt, néha azt is, hogy jól érezzétek magatokat. Például: bocs, de nem tudunk elmenni a lakodalomba, mert akkor nem ott, nem akkor és nem úgy fog aludni a gyerek, ahogy megszokta. Vagy: a nyaralás most kihagyjuk, mert mi lesz, ha a kicsi nem a megszokott pózban és helyen és időpontban fog szopni? Hanem csak úgy össze-vissza???? De nézzük meg közelebbről, mit is takar ez az összevisszaság! Leginkább az össze-vissza szoptatás szokott felmerülni mint probléma, noha valójában nem probléma, hanem teljesen normális dolog. A szoptatás valójában nagyon komplex folyamat, és bár egyik leglényegesebb összetevője a baba táplálása, egyáltalán nem csupán erről szól, hanem még: 1. Maga a szopási folyamat, a mellen cumizás vagy más néven komfortszopás megnyugtatja a gyereket, elcsitítja (ahogy a német stillen szó is jelzi), elaltatja. 2. A szoptatás testközelséget, testmeleget biztosít. Segíti a baba még fejletlen hőszabályozását, biztonságérzetet ad (nem tesznek le, nem hagynak ott valahol, tudnak rólam). 3. A szoptatással együtt járó testkontaktus a baba valamennyi életműködését pozitívan befolyásolja. Stimulálja a légzést, javítja az oxigénfelvételt. 4. Immunológiai védelmet biztosít a baba környezetében felbukkanó fertőzések ellen. ha a baba beteg, az anyatej összetevői segítik a gyógyulás folyamatát, ösztönzik saját immunrendszerének működését. Ha csak erről a négy dologról volna szó, már akkor is azt mondhatnánk, hogy ezeket nem érdemes napirend szerint adagolni, mondjuk minden negyedik órában. Mert mi van akkor, ha a baba lázas és szomjas, de étvágya nincs? Akkor mondjuk húsz percenként, félóránként, óránként szopik egy kicsit. Ésszerű volna a napirend fenntartása érdekében ragaszkodni a háromóránkénti etetéshez??? NEM! Vagy mi van akkor, ha kint nagy meleg van, és a baba ezért szomjas? A helyzet ugyanaz: gyakran, keveset fog szopni. Vagy mi van akkor, ha éppen nem akar szopni, pedig letelt a három óra, de most valami sokkal érdekesebb köti le a figyelmét? Az első szülinap körül különösen gyakori viselkedés, hogy nappal nemigen szopik a gyerek, de éjjel akár nyolcszor is. Akkor ér rá. Erre persze fel lehet hördülni, és azt kérdezni: miért az anya alkalmazkodjon a gyerekhez? A válaszom biztosan nem fog mindenkinek tetszeni, de azért, mert ez tűnik a legcélszerűbbnek. Így a baba továbbra is annyi tejhez jut, amennyire szüksége van, de egy olyan napszakban, amikor nem vonja el a figyelmét a világ ezer felfedezni valója. A kérdéseidre visszatérve: hogy most épp éhes-e vagy csak szeret cicin lenni? Ki tudja! De olyan lényeges ez? Csak akkor az, ha ragaszkodunk ahhoz, hogy az anyamell csupán egy élő, kissé defektes cumisüveg (még csak nem is látszik, hány milliliter van benne!). Egyébként nyugodtan elengedhetjük magunkat, és örülhetünk, hogy ilyen csodálatos, ezerarcú képességünk van, a szoptatás. Mindenre jó, univerzális csodafegyver, ráadásul önműködő. Pont az a jó, hogy nem kell sokat agyalni rajta, úgy jó, ahogy van, csak hagyni kell a gyereket, hogy éljen vele. Vagyis: nem kell zavarban lenned, egyszerűen hagyd magad, bízd rá magad a gyereked jelzéseire úgy, mint amikor lebegsz a víztükör tetején, és fenntart. Feltéve persze, hogy nem kezdesz kapálózni ellene. Ráadásul a gyerek saját rendszere, napirendje igenis létezik, csak sokszor nem vesszük észre, mert nem szabályosak az időközök. Vannak napszakok, amikor sokszor szopik, más napszakban meg különösen hosszan alszik. Aztán azt is figyelembe kell vennünk, hogy a gyerek igényei változnak, ahogy nő. Változhatnak a külső hőmérséklet vagy az aktuális benyomások, betegségek miatt is. De semmi vész: ha igény szerint szoptatsz, semmi sem érhet váratlanul! A mell tejtermelő képessége hihetetlen gyorsasággal alkalmazkodik a változó igényekhez is: hol csökken, hol meg nő a tejmennyiség. Neked pedig semmi mást nem kell tenned azért, hogy ez a tökéletesség egészen a tiéd lehessen, csak szoptatni, amikor a kicsi kéri. Ami az elalvást illeti: a baba, majd később a szopós kisgyerek szívesen alszik el mellen, mert az jó. Miért ne alhatna el így? Amikor majd bölcsibe, oviba megy, vagy a későbbiekben más vigyáz rá, azzal és ott is simán el tud majd aludni, ha álmos. Mert közben az agya is sokat fejlődik, és megérti a helyzetek különbözőségeit!!! Az igény szerinti szoptatás azt jelenti, hogy szabad vagy, mint a madár, persze a kisbabáddal együtt értendő ez a szabadság. Mehettek, ahova akartok együtt, hiszen bárhol megszoptathatod, éhes nem fog maradni, és vigasznak való is mindenhol jut. Ugyanígy az alvás sem probléma. mellre teszed, és elalszik bárhol. Ha még egy hordozókendőd is van, akkor ügyintézés, utazás, főzés, kirándulás, takarítás, kirakat nézegetés, internetezés, szóval szinte bármi belefér. A gyakori éjszakai ébredésekkel kapcsolatban figyelmedbe ajánlom a babaszoba alvásról szóló írásait. Ezekben minden apróságra választ találsz! Kattints az időrend szerinti felsorolásra, és nézd meg a 2011-es válogatásunkat, különös tekintettel az együttalvás témájára: http://www.babaszoba.hu/articles/kategoriak/baba/alvas/4 Mindig azt szoktam mondani, hogy a szoptatás nem lehet összeegyeztethetetlen a mindennapi élettel. Mióta világ a világ, dolgoznak, háztartást vezetnek, több gyereket látnak el a szoptató nők. Ideális esetben persze segítséggel teszik mindezt, de ez már egy másik történet. Tehát: felejtsd el nyugodtan a Suttogót, és tégy úgy, ahogy nektek jól esik, ahogy a legésszerűbbnek tűnik.
Kategóriák: Blogok

Szopi helyett kakaó?

Kérdés: A kislányom hároméves. Két hete kezdtem meg a leszoktatást a szoptatásról. De még ma este is kérte a szopit. Ezelőtt sok mindennel próbálkoztam, például megromlott a tejcsi a ciciben, de egyébként nem szeretek neki hazudni. Azért kezdtem bele a leszoktatásba, mert néha már nem volt jó érzés, túl sokszor kérte, főleg reggel. Általában hajnal 5-kor keltett föl harmadszorra, és fölkelésig még legalább háromszor, így jó esetben nyolcig aludt. Én is küzdöttem szoptatási nehézséggel: amíg pici volt, sokat sírt, én meg stresszeltem, hogy végre szájába vegye a cicim, vagy addig toltam a szájába a cicit, amíg megtalálta, és elkezdte szopizni, ez mindig bevált, amikor magát megfeszítve sírt. Általában elég volt a tejem, nem kellett sose fejni. Szóval két hete kezdtem nappal a leszoktatását, hogy éjszakára belerázódjon. Volt rúgás, ütés, hiszti. Próbáltam grapefruit olajjal bekenni a cicim, de vígan szopizta. Sírni hagyni nem akartam. Próbáltam, hogy este csak ölelés van, meg simogatás, de amíg nem kapott cicit, addig hozza sem lehetett érni. Ha fölvettem az ölembe, máris húzta föl a ruhámat, es mikor nem engedtem, magát megfeszítve üvöltött, visított. Csak pár korty szokott lenni a cicimben, ő szeretett rajta cumizni, ezt hagytam pici korában is, lehet, hogy ezért szokik le nehezen. Nem tudom, mikor vehetem már le az ál-sebtapaszt a ciciről, mert félek, visszaszokik, ha látja, hogy meggyógyultam. Már első nap le akarta szedni a tapaszt, nem tudta felfogni szerintem, hogy nekem is tud Kérdésfájni valami, mindenáron szopizni szeretett volna. Végül kakaóval, cumisüveggel aludt el hiszti nélkül, reggel 5-ig aludt, utána is visszaaludt kakaóval, mikor emlékeztettem rá, hogy be van ragasztva a cici. Nem tudom, hány hétnek kell meg eltelnie, hogy túl legyünk ezen. Violet Válaszom: Kedves Violet! Nagyon fontosnak tartom azt a felismerést és egyúttal annak beismerését, hogy már terhedre van a szoptatás. Ez teljesen normális folyamat, nincs okod rá, hogy szégyenkezz miatta. A jelenlegi helyzetben néhány fontos dolgot előre szeretnék bocsátani. Az első: nem jó megoldás becsapni a gyereket grapefruit cseppekkel, ragtapasszal és más hasonló trükkökkel. Az a baj az ilyen típusú megoldásokkal, hogy úgy tüntetik fel a dolgot, mintha neked semmi közöd sem volna hozzá: én szeretnélek ugyan szoptatni, de látod, nem megy, mert elfogyott a tej, sebes a cici, rossz ízű lett a cici stb. Az igazság pedig nem ez, hanem az, hogy eleged van az intenzív, gyakori szoptatásból. Az ilyen kicsi gyerekek és sokszor a nagyobbak is, pontosan érzékelik az elhangzó üzenet valótlanságát, és ezért is ragaszkodnak rémes jelenetek bevetésével a csak azért is szopáshoz. A második: ilyen elmérgesedett helyzetben jobb a nulláról kezdeni az újabb próbálkozást. Körülbelül két-három hétig szoptasd meg mindig, ha kéri, illetve csak azokat a szoptatásokat hárítsd el, amelyeket egyébként is el szoktál, pl. evés közben, telefonálás közben, tömegközlekedésen stb. attól függően, hogy ez nálatok hogyan zajlott eddig is. Amikor ez az időszak letelt, folytasd a következő lépésekkel: 1. Addig engedd a szopást alkalmanként, amíg neked nem terhes, például csak addig, amíg szív-nyel. A komfortszopást korlátozhatod, és a tényleges szopás befejezése után, amikor az elalvás következne mellen, helyette mesélj neki, bábozz, tereld el a figyelmét énekléssel vagy más olyasmivel, ami segíti a megnyugvást, elalvást. A lényeg: ragaszkodj ahhoz, hogy most vége, de ez ne büntetésként, szeretetmegvonásként jelentkezzen, maradj mellette. 2. További két-négy hét elteltével, amikor már megszokta ezt, jöhet a következő lépés, amikor is bizonyos jól körülhatárolható szopitípusokra nemet mondasz. Például: amikor unatkozik, nincs szopi. Amikor házon kívül vagytok, nincs szopi. A lényeg, hogy ő is értse a szabályt, (ami más is lehet, mint amiket itt felsoroltam), és hogy te ragaszkodj hozzá. 3. Újabb egy hónap elteltével bevezethetitek azt, hogy csak este elalváskor, csak reggel felkeléskor szopiztok. A kisgyerek, ha nem is azonnal, de elfogadja a szülő döntéseit, ha azok határozott döntések, és ezt ő is érzi. Nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de semmiképp sem javaslom a kakaóztatást sem cumisüvegből, sem pohárból, sem a szoptatás helyettesítésére, sem egyébként. Cukros, gyakorlatilag értéktelen élelmiszer, amely a fogak romlásához vezet. Könnyen lehet, hogy akkor, amikor már csak egy, esti, az elalváshoz kapcsolódó szopás marad, ezt nem fogod már megterhelőnek érezni, és ki tudod várni, amíg a kislányod kinövi ezt az igényét. Ha magától jut el arra a szintre, hogy ne legyen szüksége az esti szoptatása, akkor nagy valószínűséggel a megnyugvás más, cumis formáit (kakaós cumisüveg) sem fogja igényelni, hanem megszereti az esti mesét, simogatást, összebújást. Ha további kérdésed van, jelentkezz!
Kategóriák: Blogok

Meddig halogathatom a hozzátáplálás megkezdését?

Kérdés: Kislányom (harmadik gyerek) egy hete töltötte be a hatodik hónapját. Nem kis fejtörést okoz nekem, mikor kezdjem el a hozzátáplálást, több ok miatt is. Egyrészt három gyerek mellett már nagyon fontos az időtényező, ezért igen fontos szempont, hogy a szoptatás sokkal anyabarátabb, mint a kotyvasztgatás, majd a kiskanállal fél órákig való etetgetés, ami az elején igen csak jelképes, ám annál inkább időigényes dolog. Másrészt amúgy is nagyon szeretek szoptatni.Ezek szólnak a hozzátáplálás ellen. Ugyanakkor vannak persze egyéb szempontok is. Egyrészt, ugye, meddig elég vajon csak a tej? Nem okozok-e hiánybetegséget a gyereknek, ha még 2-3 hónapig meg sem kínálom más táplálékkal? Ez a legfőbb ellenérvem, ami miatt úgy egy hónap múlva hozzákezdenék a gyümölcsök adásához. Másrészt az eddigi tapasztalataim. A nagylányomnak hét hónaposan elkezdtem adni a gyümölcsöket. Mérsékelt lelkesedéssel fogadta, nagy melóval, de mindig meg lehetett győzni, hogy egyen. Ő másfél évesen magától mondott le a szopásról, miután egy éves korától egyre fontosabb szerepet töltött be nála a szilárd táplálék. Ennek ellenére végtelenül fárasztó volt nekem egy-egy étkezésnél fél órákat repültetni a katonákat, megetetni minden plüssállatot, mire elfogyott az étel. A mai napig is bepróbálkozik azzal, hogy "beszéljen a szendvics", mivel évekig úgy evett, hogy napi háromszor fél órát intenzíven szórakoztattam, minden egyes falat vagy fél percig beszélt, mielőtt hajlandó volt bekapni. A kisfiamnál már nem melóztam annyira, hét hónapos korától elkezdtem neki is bemutatni a gyümölcsöket, de ő egyáltalán semmi érdeklődést nem mutatott (még nem volt foga sem egyébként), gyakorlatilag nem tudtam rávenni, hogy egyen, így naponta nem is erőltettem. Tíz hónaposan még mindig ott tartottunk, hogy heti egyszer kötelességből megmutattam neki, hogy ilyet is lehetne enni, nem érdekelte, én meg ráhagytam. Oda jutottunk, hogy a végén csak akkor kezdett el enni, amikor 15 hónaposan maga tudott kanalazni (addig csak kézbe fogható dolgokat evett), nem fogadta el soha az én segítségem. Másfél évesen még napi 8-10-szer szopott, még akkor is csak jelképesen evett mást, két éves korára szép lassan én szoktattam le a szopiról, mert jött a legkisebb, és a végén már nem volt tejem, ő viszont emiatt folyton harapta a terhesség miatt extra érzékeny mellbimbómat. A kisfiamnál egyértelmű volt, hogy nem eszik eleget, annak ellenére, hogy biztosan nem volt már elég kb. másfél éves korától a tej: a mai napig két éves szinten van a testi fejlettsége, bár két hónap múlva már három éves lesz, még nincs 90 cm és alig több, mint 12 kiló. Amióta rendesen eszik, azóta egyébként nő is és hízik is, bár lassan. Nem tudom, hogy ha hamarabb jóval elszántabb lettem volna a hozzátáplálásban, akkor rákapott volna-e az ételekre, és nem lett volna-e ilyen növekedési gondunk. Most tehát ott tartok, hogy egyszerűen félek az egész hozzátáplálás kérdéstől, nem akarok és tudok órákat ezzel naponta eltölteni, mint a kislányomnál, annyi időm per pillanat egyszerűen nincs, ugyanakkor nem akarom azt sem, hogy megint gond legyen az ételek elfogadásával, esetleg azért, mert én nem szántam elég időt a kérdésre, ahogy a kisfiamnál talán történt. Persze a mai napig nem tudom, hogy tényleg azért nem evett-e, mert én nem voltam jobban rajta a kérdésen, lehet, hogy bármennyire rajta lettem volna, nem evett volna jobban, hiszen amikor "bekeményítettem", akkor csak romlott a helyzet. A kérdésem tehát: mikortól célszerű egészségügyi és egyéb szempontokból mindenképpen elkezdeni a hozzátáplálást, és meddig nem ártok vele, ha maradunk még csak a szopinál. Egy hónapot még mindenképpen várunk (a kislányomnak már van foga, de nem érdeklik az ételeink), de aztán nem tudom, szabad-e még ráhúzni, vagy mindenképpen el kell kezdeni a hozzátáplálást. Montmartre Válaszom: Szia Montmartre! Hozzátáplálás ügyben nincsenek kőbe vésett szabályok. Nem lehet megmondani, hogy adott korú és súlyú gyereknek pontosan mennyit és mit kellene ennie. Jelenleg az az elfogadott AJÁNLÁS, hogy hat hónapos korig adjunk kizárólag anyatejet a babának, és utána kezdjük meg fokozatosan a hozzátáplálást. A fejlett országokra jellemező őrület, hogy ezt a teljesen természetesen zajló folyamatot agyonbonyolítják és szabályozzák, valamint folyamatosan a leghajmeresztőbb ajánlásokkal bombázzák a családokat, a legutóbbit (glutén bevezetése) lásd itt: http://www.babaszoba.hu/articles/5_tipp_hogyan_kezdj_el_glutent_adni?aid=20110427134927 Mindig hasznos és előremutató feltenni azt a kérdést, hogy miként működhetett ez az emberiség kevésbé komplikáltan zajló korszakaiban, mi lehetett az úgynevezett természetes megoldás. Nyilvánvaló, hogy a felnőttek és nagyobb gyerekek számára elfogyasztható ételekhez fogak szükségesek, valamint az a képesség, hogy a gyerek már tudjon önállóan ülni, képes legyen az ételt megfogni és a szájába rakni. Ezek a tényezők betöltött hat hónapos korban SOHA nem adottak még. Az anyatejen kívül másfajta ételek megemésztéséhez továbbá az emésztőrendszer bizonyos fejlettségi fokára is szükség van: emésztőenzimek, gyomorkapacitás, Ezek a tényezők az élet második félévében fokozatosan, egyénileg változó iramban alakulnak ki. Gondoljunk csak arra, hogy milyen sokáig látjuk viszont emésztetlenül az ételt a baba pelenkájában! . Ugyanakkor az is tény, hogy a természeti népeknél, és nagyon sok olyan társadalomban, ahol az évekig tartó szoptatás az elterjedt gyakorlat és a bevett, normálisnak tekintett csecsemőtáplálási módszer, már nagyon korán, jóval hat hónapos kor előtt elkezdenek a szoptatás mellett mást is adni a gyereknek, mégpedig, senki ne döbbenjen meg, előrágott, és részben a nyál révén előemésztett ételt, mégpedig az anya szájából egyenest a baba szájába. Vagyis az ősidőkben valószínűleg ez a módszer helyettesítette a botmixert. Ennél az ősi hozzátáplálás típusnál adott volt a segítség az emésztésben, a táplálék megfelelő mértékű feldarabolásában, hozzászoktatta a gyereket a család ételeinek ízvilágához, egyénileg és igény szerint adagolták, és főként: nem a szoptatás helyettesítésére, hanem kiegészítésére adták. Ez ma is, és a fejlett országokban is fontos alapelv kellene hogy legyen egészen körülbelül a baba egyéves koráig, amikor is az anyatej kívánatos aránya a baba étrendjének körülbelül kétharmada. Azt is világosan látni kell, hogy a hozzátáplálás sürgetése, erőltetése nem abból fakad, hogy bizonyítékok volnának az igény szerint szoptatott gyerekek alultápláltságára, hiánybetegségeire (ilyen bizonyítékok ugyanis nincsenek, alaptalan mendemondák annál inkább), hanem sokkal inkább a bébiételeket gyártó cégek által gyakorolt nyomásból. Minél előbb és minél többet kap egy gyerek bolti bébiételekből (főzelék, desszert, tejpép, babakeksz bébiital), annál nagyobb a bevétel, ez nagyon egyszerű képlet. Lássuk ezek után, miből érdemes kiindulni, ha választ keresünk a kérdésedre: 1. Az otthon, a családnak készített egészséges (nem cukrozott, nem agyonsózott, adalékanyagmentes, friss) ételek megfelelőek az egészséges csecsemő számára, csak az ételkészítés során ki kell venni a baba adagját, mielőtt sózásra, erős fűszerezésre sor kerülne. 2. A babának joga van annyit enni, amennyit szeretne. Nincsenek előírt adagok. 3. Hat hónapos kor után célszerű megkínálni a gyereket zöldség, gyümölcs és cukrozatlan gabona pépekkel vagy a megfelelő darabos ételekkel (ami nem cukrozott keksz, nem babapiskóta és nem túrórudi), hanem gyümölcs, párolt, darabolt zöldség, kenyérvég, hús. Annyit ehet, amennyit óhajt, és az egészséges választékból azt, amit óhajt. 4. A szoptatások számát, gyakoriságát nem célszerű csökkenteni a hozzátáplálás első hónapjaiban, hacsak nem az a cél, hogy a csecsemőt elválasszuk egy bizonyos életkor eléréséig. A szoptatások gyakorisága, a szopott tejmennyiség magától is csökken attól kezdve, hogy a gyerek nagyobb mennyiséget kezd el enni. Hogy ez mikor következik be, egyénenként változó. Vagyis nem célszerű szándékosan késleltetni a hozzátáplálást, hiszen lehetséges, hogy a gyerek igényelné. Ezt az igényét jól ki tudja fejezni, ha a családi étkezéseken részt vesz, és nyújtogatja a kezét a többiek ennivalói után. Ekkor kaphat kóstolót. Óráikig kanalazni? Könyörögni? Játékokkal eladni neki az ételt? Ugyan, ez tökéletesen felesleges, és ahogy te magad is tapasztaltad, irracionális cselekvés. Egy egészséges gyerek egészen biztosan fog annyit enni, amennyire szüksége van, és abból, amire szüksége van, feltéve, ha megkínálják vele, feltéve, ha kap ilyet. Gyakori tapasztalat, hogy csak nyolc-tíz hónapos kor után kezd érdeklődni egy kisbaba az evés iránt. Vagy még később. Ez nem baj, nem nevelési hiba, hanem tény. Az is tény, hogy az igény szerint szoptatott és etetett gyerekek néha vékonykák, és megdöbbentően keveset esznek. Na és? Ugyanakkor egészségesek, mint a makk, és tuti, hogy normális evési magatartás alakul ki náluk, és az elhízás, amely civilizációs népbetegség, őket nem fogja érinteni. Ennek csak örülhetünk!
Kategóriák: Blogok

Elalszik a mellemen. Baj?

Kedves Renáta, szeretnék néhány kérdést feltenni. Lehet hogy már kérdezték ezeket de sajnos időhiányban szenvedek és nem tudom az összes régi írást visszaolvasni. A kérdéseim a következőek lennének: 1. A kisfiam 4 hetes, a súlya nagyon szépen gyarapodik. Általában 2 óránként szopizik. ez nappal és éjszaka is így van, Ekkora babánál ez normális, hogy 2 óránként eszik? 2. Azt olvastam valahol, hogy kb. 20 perc a normális szopizási idő. Na nálunk ez nem így van. Rendszeresen bealszik a cicimen. Fel kell őt kelteni, hogy egyen, vagy hagyni kell? 3. Szoptatás után, ha bealudt, megpróbálom lerakni, hogy én is tudjak tenni-venni, de 10-20 perc után már fel is kell és sír. Ha cicire rakom, akkor megnyugszik, de ez így elég fárasztó. Nem igazán tudom, hogy mi a jó megoldás. 4. A ciciket szoptatás közben is váltogatni kell, vagy elég ha a követekező szopizásnál rakom a másikra? Segítséget előre is köszönöm! Noémi Válaszom: Kedves Noémi! Nem ártott volna tudni, hogy pontosan mit is értesz azon, hogy nagyon jól gyarapodik! Szoptatási tanácsadásnál szinte mindig fontos információ a születési súly, a legalacsonyabb mért súly, a heti (vagy eleinte napi) gyarapodás és a jelenlegi súly. Mindenesetre akkor megfelelő a gyarapodás, ha hetente legalább 14-15 dekát hízik a baba az első öt-hat hónap folyamán. Ha többet, az nem baj, sőt. 1. Tehát vegyük úgy, hogy olyan 4 hetes kisbabáról beszélünk, aki hetente 20 dekát hízik. Ebben az esetben elmondhatjuk, hogy a szoptatási gyakorlat valószínűleg jó, hiszen a gyerek elegendő tejhez jut. Tehát, függetlenül attól, hogy a gyerek mekkora, normális a kétóránkénti szopás is, de az is, ha történetesen óránként, félóránként akarna szopni, meg az is, ha egyszer félóránként, aztán alszik egy nagyot, majd négy óra múlva újra szopik, aztán rá egy órával megint. A lényeg: nem elvárás, hogy egy nagy és duci baba ritkábban és többet szopjon. Az igény szerinti szoptatás lényege, hogy akkor teszem mellre a gyereket, amikor kéri, jelzi, hogy szopni szeretne. Ekkor a babánál a nyugtalankodás, fej forgatása, tátogás, szöszmörgés is jelezheti a szopási igényt, a sírás már egy késői éhségjel, amit nem érdemes megvárni. 2. Nagyjából két, két és fél hónapos korig jelklemző a csecsemőkre, hogy szeretnek nagyon sokáig mellen lenni. Akár egy óra hosszat is, de ennek az egy órának jelentős részét álomban, félálomban töltik el. Ez nem tilos, nem káros, hanem kellemes és hasznos is egyben. DE: újszülötteknél, különösen ha sárgák vagy betegek és gyengék, túlságosan hamar bekövetkezik a bealvás anélkül, hogy előtte jóllaktak volna. Ezt mindig jelzi is az elégtelen gyarapodás, súlyvesztés, súlystagnálás. Ezt semmiképp sem szabad hagyni, mert a következmény teljes legyengülés, kiszáradás lehet.Az újszülöttet mindaddig újra és újra fel kell ébreszteni, amíg MELLENKÉNT legalább 15-20 perc aktív szopási idő össze nem jön. Nem hagyjuk elaludni, ha lanyhul a szopás, máris le kell tenni magunk mellé hanyatt fektetve, majd ha felébredt, vissza a mellre és így tovább, amíg összejön 15-20 perc. Utána szabad hagyni aludni, feltéve, hogy már a másik mellel is végzett. Jól gyarapodó babánál viszont nincs szükség ilyen manőverekre, úgy ehet, ahogy neki jól esik. 3. Ebben az életkorban jellemző a babákra, hogy nem szeretik, ha lerakják őket! Ha jóllakott, de azt tűri rosszul, hogy letesszük, segíthet a hordozókendő, amelyben szépen elszunyókálgat, amíg anyukája teszi a dolgát. Ha nem lakott jól, akkor visszatesszük mellre, hogy tovább szophasson, esetleg a másikra, ha azzal még nem végzett volna. 4. Az, hogy egy vagy két mellből szoptassunk-e egy-egy alkalommal, attól függ, hogy melyik megoldás válik be. Függ az anya mellének adottságaitól, a gyerek temperamentumától, és így tovább. A lényeg, hogy a gyerek gyarapodása jó legyen. Teljesen mindegy, hogy ehhez egy vagy két mellet igényel, vagy esetleg egyetlen szoptatás alatt többszöri váltogatást. A számok nem olyan lényegesek a szoptatásban.
Kategóriák: Blogok

Lyme-kór és szoptatás

Kezdem az általánosságokkal, aztán folytatom majd a konkrét esettel. A következő kérdés és válasz voltaképpen jellegzetes történet. Sémája a következő: szoptató nő beteg lesz. Két lehetőség közül választhat: vagy marad beteg, és reménykedik a spontán gyógyulásban, vagy, ha kezelést is óhajt, akkor elválasztja a gyereket. Vagy azonnal, vagy kap két és fél nap haladékot. Ez a remek kis séma a fogászati kezeléstől a röntgenig mindenre ráhúzható. A baj csak az, hogy tévedésen, tájékozatlanságon alapul, hiszen az esetek többségében a szoptató nő szedheti a gyógyszert, alávetheti magát a kezelésnek, kaphat fájdalomcsillapítót és így tovább. Ezt nem a szoptatási tanácsadó közmondásos optimizmusa mondatja velem, hanem a szakirodalmi adatok, mert ilyenek természetesen vannak, hiszen egyáltalán nem ritka és döbbenetes fejlemény, ha egy szoptató nő megbetegszik, ez vele ugyanúgy megtörténhet, mint bárki mással. Komoly szakkönyvek, interneten is elérhető adatbázisok állnak az olyan orvosok és bárki más rendelkezésére, akik konkrét kérdéseikre konkrét válaszokat szeretnének kapni. Persze időbe telik, míg az ember utánanéz, van, amikor tíz perc is kell hozzá, mire mindent kibogarászunk. Ennél tényleg sokkal egyszerűbb azt mondani: anyuka (sic!), válassza el a gyereket, szopott az már eleget, a tápszerek is épp elég jók... Ez csak fél percet vesz igénybe. Hát elvárható egy orvostól, hogy utánanézzen tíz perc időt ráfordítva, hogy kaphat-e a szoptató nő Lyme-kór esetén gyógyszert? És hogy milyet? Hajmeresztő, hány csecsemőt, kisgyereket választanak el ok nélkül csak azért, mert az orvos félretájékoztatta a páciensét. Hajmeresztő, hogy ezzel az anyát és a gyereket is megfosztja valami nagyon fontostól, szeretnivalótól, életminőségjavítótól, számtalan betegséget megelőzőtől. Egészen biztos vagyok benne, hogy ennek nem szabadna így mennie. Ez egyszerűen bűn, mégpedig a főbenjáró fajtából. Lássuk ezek után a medvét, vagyis a konkrét kérdést: Kedves Renáta! A következő problémával fordulok Önhöz, segítséget, tanácsot remélve. Van egy 22 hónapos, gyönyörű kislányom, aki nagyon szeret szopizni. Ezzel nem is lenne semmi baj, mert nagyon szeretek vele összebújni. A baj az, hogy Lyme-kórt állapítottak meg nálam, és a doktornő azt mondta, hogy a gyógyszerek között, amelyekkel ezt a betegséget érdemben kezelni lehet, nincs olyan, amely szoptatás alatt is szedhető. Kaptam haladékot szeptember elejéig, hogy szoktassam le a picurt a szopiról. Két kérdésem lenne: az egyik, hogy tényleg nincs-e alkalmazható szer, illetve hogyan csináljam az elválasztást. Egyelőre ott tartunk, hogy napközben nincs szopi, nem mondom, hogy könnyen megy, de ez még tűrhető. Arról viszont fogalmam sincs, hogyan szoktassam le az esti-éjszakai szopiról. Rajtam kívül senki mást nem enged a közelébe alvásnál, még az imádott apukáját sem, így az nálunk nem célravezető, hogy az apuka próbálja meg elaltatni. Nagyon nehéz ez lelkileg, tudom, hogy nem egy pici babáról van szó, mármint olyan értelemben, hogy neki már semmi problémát nem jelent, ha nem kap anyatejet, és azt is sokan mondják, hogy pár nap csak, amíg hiányzik neki, utána elfelejti... Lehet, hogy én lelkizem túl a dolgot, de nagyon félek,hogy összetöröm a kis lelkét. :( Szeretném a lehető legkíméletesebben elválasztani.... Válaszát és segítségét előre is nagyon szépen köszönöm! Kedves T.! Kérdését továbbítottam orvos végzettségű szoptatási szaktanácsadónak, dr. Kun Juditnak. Természetesen semmi szükség arra, hogy emiatt elválassza a kislányát! Dr. Kun Judit válasza így szól: A Nemzeti Erőforrás Minisztérium 2011-ben kiadott szakmai irányelve szerint a Lyme-kór kezelésére az alábbi antibiotikumok jöhetnek szóba (ezek hatóanyagnevek, amelyek többféle konkrét néven is forgalomban vannak, gyártótól függően): amoxicillin cefuroxim doxycyclin ceftriaxon azithromycin Ezek közül gyakorlatilag mindegyik szedhető a szoptatás alatt, mivel kis mennyiségben mennek át az anyatejbe, és a doxycyclin kivételével mindegyik alkalmazható már csecsemőkortól. Tekintettel arra, hogy még csak nem is egy kizárólagosan szoptatott újszülöttről, hanem egy kétéves gyerekről van szó, nem igazán látok okot az aggodalomra. Az amoxicillin és a ceftriaxon L1-es (legbiztonságosabb) kockázati kategória (utóbbi csak injekciós formában elérhető, nem valószínű, hogy az orvos ezt fogja választani); a cefuroxim és az azithromycin L2-es (biztonságos) kategória. Ha nincsen semmi ellenjavallata (pl. gyógyszerérzékenység), akkor az amoxicillin az elsőként választandó szer. Ez újszülöttkortól adható csecsemőknek is, az anyatejbe (kizárólagos szoptatás esetén!) az anyai dózis kevesebb mint 1 százaléka megy át, ez a szokásos csecsemődózis kevesebb mint 0,5 százaléka. Az azithromycin kevéssé hatékony ebben a betegségben, a doxycyclinnek pedig fényérzékenyítő hatása van, nyáron lehetőleg kerülendő. A cefuroxim szintén adható csecsemőknek is, az anyai dózis 0,6-1;2 százaléka megy át az anyatejbe (ha a baba kizárólag szopik). Ha a betegséget már diagnosztizálták, akkor érdemes lenne mielőbb elkezdeni a kezelést, nem látom értelmét a további, több mint egy hónapnyi késlekedésnek. A gyereket nem szükséges korlátozni a szopásban. A Lyme-kórral fertőzött, szoptató nők kezelésével is foglalkozó orvosok számára pedig itt található bővebb szakirodalom, ezekre a forrásokra támaszkodik az én válaszom is: A Nemzeti Erőforrás Minisztérium szakmai irányelve a Lyme borrelliosis klinikai és laboratóriumi diagnosztizálásáról és kezeléséről http://www.kozlonyok.hu/kozlonyok/Kozlonyok/6/PDF/2011/7.pdf (1386. oldal) Thomas W. Hale: Medications and Mothers' Milk: A Manual of Lactational Pharmacology; Hale Publishing L.P. 14th edition, 2010 LactMed http://toxnet.nlm.nih.gov/cgi-bin/sis/htmlgen?LACT Pediatric Service Marina Alta's Hospital http://www.e-lactancia.org/ingles/inicio.asp
Kategóriák: Blogok

Tehéntejallergia kizárólag szoptatott kisbabánál

Kérdés: Kislányom 5 hónapos,mosolygós,kiegyensúlyozott,csak szopizós baba. 1 hónapja a székletében 3 kis véres csík volt. Nagyon megijedtem,azonnal hívtam telefonon a doktor néninket.Megnyugtatott,hogy ez a tehéntejallergia első tünete,mellőzzem étrendemből a tejtermékeket.Így is tettem,azóta szerencsére nem volt véres kakink. S bár nem vagyok rendszeres tejtermék fogyasztó,de a problémás napon és előző este nem túl nagy mennyiségben,de ezeket ettem: vajas kifli(teavaj), Activia, gesztenyepüré tejszínhabbal,rántott sajt,rántott szelet sajttal-sonkával.Gondolom ezek közül valamelyik ( vagy együtt mindegyik ) okozta a gondot. Azt tanácsolta,ne fogyasszak semennyi tejterméket,majd meglátjuk mi lesz. Így is tettem. Kerültem a tejet,vajat,sajtot,joghurtokat. Azt hittem jól diétázom,aztán kiderült,hogy mégsem. Az sajnos eszembe sem jutott,hogy a felvágottak nagy része is tartalmaz tejszármazékot,az sem mindegy, milyen kenyeret eszem,mert ha tejben futtatták az élesztőjét,akkor az már nálam szóba sem jöhet ( a rántott husiról nem is beszélve,mert hát ki tudja,hogy milyen kenyérből készült a prézlije),sőt,még a fagyit is messziről kerüljem. No,én ezeket mind ettem.Szerencsére semmi tünete nem lett az én kis Kincsemnek. Kérdeztem az orvosunkat, mennyire kell komolyan venni ezt a diétát, mert ezeket a tiltólistás élelmiszereket is az interneten olvastam, nem Ő mesélt nekem róluk. Igen,tényleg ezek is kerülendők,-mondta. Aztán tegnap találkoztam egy ismerős gyermekorvossal,kérdezte,mi újság velünk. Az allergiát leszámíva semmi-feleltem. Csodálkozott,mert szerinte nem így néz ki egy tejérzékeny baba. Kérdezte,mi alapján diagnosztizált a mi doktor nénink,ha meg sem vizsgálta. Szerinte a véres kaki mástól is lehetett,teljesen feleslegesnek tartja a diétát,mert egy csak anyatejet evő babának nem lehet ilyen betegsége. Azóta teljesen tanácstalan vagyok.Én bírom a diétát és addig folytatom,amíg kell,mert nekem a babám egészsége a legfontosabb. De mit csinálok majd,ha már kezdődik a hozzátáplálás? Kihagyom a poharas desszerteket és egyéb finomságokat,holott lehet,hogy nem is érzékeny? Zs. Kedves Zs! A Kismama szaktanácsadója, dr. Veres Gábor gasztroenterológus gyermekgyógyász is többször írt már erről a problémáról a magazinban: igen, van olyan, hogy a csak szoptatott baba tehéntejallergiás tüneteket produkál amiatt az igen csekély mennyiségű tehéntejfehérjemolekula miatt, ami átmegy az anyatejbe, ez a béta laktoglobulin. Legutóbb július-augusztusi, összevont számunk 31. oldalán olvashatsz erről ekcémás panaszok kapcsán. Valószínűleg azért kerül be a tejbe más fajidegen fehérjékhez hasonlóan, mert a cél az volna, hogy az anyatej közvetítésével apránként szoktassa hozzá a baba szervezetét a másfajta fehérjék tolerálásához. Igen ám, de az allergia néhány babánál közbeszól, a jelenlegi feltételezések szerint azért, mert az allergiára való hajlam örökölhető, ha a szülőkre, egyenesági rokonok valamelyikére jellemző az allergia. Kis csecsemőkorban a tejallergia leggyakoribb tünete a véres széklet, ugyanis az idegen fehérje bélvérzést okoz a babánál, továbbá többek között a fokozott nyugtalanság, nyugtalan alvás. Jó megoldás, ha az anya teljesen tejmentes diétát tart, ekkor ugyanis a tapasztalatok szerint megszűnik a babánál a véres széklet. Nem mindig van szükség annyira szigorú diétára, mint amit részletezel a levelében, de vannak kisbabák, akik annyira érzékenyek a tehéntejre, hogy tökéletesen le kell állni a tej mindenféle megjelenési formájával az anyai étrendben, beleértve a zsemlemorzsát is, amely esetleg tartalmazhat tejet. Változatos, hogy meddig kell tartani az anyai diétát. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a babák immunrendszere a féléves korhoz közeledve egyre jobban bírja az amúgy gyakran allergizáló fehérjéket. Ekkor esetleg meg lehet már próbálni, hogy eszel olyan ételekből egy keveset, mint pl. sajtos pogi, juhtúrós pogi (a juhtej is hasonló szerkezetű, mint a tehéntej, legtöbbször ugyanúgy allergizál), a süteményekkel, amelyek egészen kevés tejet tartalmaznak nem főzött krém formájában, hanem mondjuk a tésztában. Az allergiás tünetek megjelenése sokszor dózisfüggő, vagyis nem szabad az anyának mondjuk egy egész pohár tejet meginnia, vagy sajtot, joghurtot enni, de ugyanezek az alapanyagok megsütött ételekben már jobban elviselhetők, ahogy egy újabb vizsgálat mutatta. Itt található az erről szóló cikk, amelynek tartalma személyes tapasztalataimmal is megegyezik. http://www.babaszoba.hu/articles/A_tejallergia_sok_gyermeknel_megszuntetheto?aid=20110705123204 A tejallergia egyébként is kinőhető az esetek túlnyomó többségében, tehát hosszú távon egyáltalán nem biztos, hogy le kell mondani a tejivásról, tejtermékekről. Azért viszont egyáltalán nem kár, hogy cukrozott, tejes krémeket, pudingot, bolti gyümölcsjoghurtot, tejpépet, babadesszerteket nem ehet a baba, ezek értéktelen, vacak, cukrozott élelmiszerek, akkor sem adnám gyereknek, ha nem volna tejallergiás. Akkora élelmiszer bőségben élünk, hogy nem gond tej nélkül főzni. Más kérdés, hogy az étrendünk nagyon tejtermék centrikus. Példa erre az a nap, amely a kisbabád tüneteinek megjelenését megelőzte: valamennyi étkezésed tartalmazott tehéntejfehérjét, nem is keveset! Bizony, lehetséges, hogy ez így együtt sok volt. Ugyanakkor az is tény, hogy a véres székletet okozhatja enyhe vírusfertőzés, még akár nátha is. Lehet próbálkozni újra és újra, de általában bebizonyosodik, hogy mégis a tehéntej elhagyása az, ami javulást hoz a gyereknél. A krónikus bélvérzés nem olyasmi, ami felett szemet szabad hunyni, súlyos vashiány alakulhat ki emiatt a babában és krónikus bélgyulladás. Megéri tehát diétázni, nem olyan nehéz megszokni. A neten rengeteg tejmentes recept van. Az élesztő futtatásához például nem kell feltétlenül tej, langyos víz és liszt keveréke is megteszi. A július-augusztusi Kismamában mutattuk be Vegaverát, aki szintén tejmentes diétát igénylő gyereke miatt kezdett bele a gasztroblog írásba és kísérletezésbe. A Kismamában most olvasható egyik receptje, a kesutejföl. Érdemes kipróbálni!
Kategóriák: Blogok

Sírás cumisüveges etetés közben

Kérdés, mely a Sírás szoptatás közben című posztom kapcsán merült fel: Szia! Szandra vagyok. Érdekes, mert amit az anyuka leír, én ugyanezt tapasztaltam Pankánál is, pedig őt cumiból etettem (a lefejt tejjel). mégis rengetegszer volt (szinte kizárólag) 2 és 6 hónapos kora között, hogy az evésnél, küzdött, sírt, próbálta kiköpni a cumit, én is sírtam, majd kb. 20 perc után láthatólag elfáradt, félálomba került és megette az egész adagot!!!!!!!!! Mért van ez? Ezen rengeteget töprengtem már. Nálunk nem lehetett, hogy túl gyorsan jön a tej, a legkisebb lyukú aventes vagy mam-os cumit használtuk. az se lehet hogy nem éhes, hisz akkor utána nem ette volna meg, hanem elaludt volna. valami ilyen rossz élménye lehetett? (végül egy ideig csak félálomban etettem, majd helyreállt a dolog.) Szia Szandra! Egyáltalán nem kizárt, hogy a cumisüveges etetésnél is előfordul ez a probléma, sőt, ezt valójában vizsgálatok is bizonyítják. Nils Bergman hasonlította össze a cumisüveges etetés és a szoptatás alatti élettani reakciókat koraszülötteknél, és teljesen egyértelmű adatok bizonyítják, hogy tévedés, hogy cumisüvegből enni egyszerűbb és jobb volna, mint mellből. Bővebben itt találod meg: http://www.kangaroomothercare.com/research.htm#3 Az adatok azt mutatták, hogy cumisüveges etetés alatt rosszabb volt a vér oxigéntelítettsége, kedvezőtlenebbek az élettani paraméterek. Egyértelmű stresszreakciót figyeltek meg a vizsgált koraszülötteken. Nils Bergman, aki különbséget tesz a szopás (suckling) és a cumisüvegből evés (sucking) közt, ezt írja: Suckling releases hormones similar to morphine in the brain, and gives powerful pain relief to infants. While it was observed that ability to suck on a bottle only started at 34 weeks post-conceptional age, recent research has shown that suckling from the breast is possible at 28 weeks. Suckling is a myographically distinct behaviour from sucking, and research on sucking on bottles of premature infants shows it clearly to be stressful. Premature infants are unable to coordinate their breathing and their swallowing. Koraszülött, beteg, problémás babáknál eleve az a személet érvényesül, hogy egyen csak minél többet minél rövidebb idő alatt, nehogy elfáradjon, valamiért azt gondolják, a szopás fárasztó. Hát nem, nem így működik, és nem csak azért, mert az anyamell kicsit több, mint egy élő cumisüveg, amin ráadásul nem is látszik, mennyi van benne. Nem mindenkinek (SŐT!!!) az a jó, ha ellenállás nélkül ömlik a szájába a tej. Bár a többség ezt gondolja, ezért van az, hogy nálunk a legtöbb koraszülött osztályon először cumisüvegből etetnek, és ezzel jól alá is ássák a szoptatást, nem azért, mert szopni nehezebb, hanem azért, mert másképp működik. Márpedig a cumisüvegek általam ismert része ilyen, ha lefele fordítod, ömlik belőle, akármilyen márka, akár teás, akár tápszeres etetőcumi, talán egy kivételt ismerek, de nem az általad említett márkák. A te Pankádnál ráadásul egyéb, etetést, etetés alatti légzést negatívan befolyásoló tényezőkkel is számolni kellett, ami bizonyos értelemben hasonlóvá teszi őt a Bergman vizsgálatokben szereplő koraszülöttekkel: itt csak a szájizomzat hipotóniáját és a szívfejlődési rendellenességet emelném ki, mindkettő negatívan befolyásolja az evést, a légzést, a kettő összehangolását. Egy biztos, nagyon nehéz lehetett Neked, és minden anyának, aki ezzel a problémával szembesül, valamint nehéz a gyereknek, aki napjában többször is súlyos traumát él át az etetések alatt, noha evésre szüksége van az életben maradás érdekében. Komoly ellentmondás, amely nagyon gyötrelmes egy ilyen pici ösztönlénynek! Nagyon nehéz jó megoldást találni, általában az idő, a száj növekedése segít. Egy másik ok is elképzelhető egyébként az evés közben jelentkező fájdalmas sírás hátterében: a kóros reflux, ilyenkor az evés megkezdése után nem sokkal jelentkező fájdalom miatt sír a gyerek. Ezek akár össze is adódhatnak. Utólag persze csak találgat az ember, és nem is könnyű megmondani, hogy na, ezt kellett volna másképp csinálni. Abban azért bízom, hogy ahogy múlnak az évek, a koraszülött, problémás kisbabák egyre kevésbé fognak lemaradni a szoptatásról, mert egyre inkább jellemző lesz, hogy időben eljut hozzájuk a szakszerű segítség.
Kategóriák: Blogok

Sírás szoptatás közben

Kérdés: Három hónapos kislányommal hetek óta küzdünk. A két éjszakai szopizáson kívül jó, ha egy kielégítő evés jut egy napra, a többinél megy a sztrájk. Szív kettőt, elhúzódik, megfeszíti magát és üvöltve sír. És ez megy fél óráig. Van, hogy a végére elfárad és félálomban hajlandó kicsit enni. Engem borzasztóan megvisel ez az elutasítás, és nem tudom mit tegyek. Amikor sírni kezd, erőltessem e tovább az evést, egyáltalán meddig és hogyan próbálkozzak? Általában megvárom, amíg alábbhagy a sírás, és akkor megint eszik egy keveset, aztán újra sírás... és ez így megy addig, ameddig én fel nem adom. Nem lesz e rossz élmény neki a cicizés? Létezik e egyáltalán ilyen? K. Válaszom: Jó lenne többet tudni a részletekről. Hogyan fejlődött eddig a súlya, hányszor kínálod meg 24 óra alatt, mik voltak az előzmények, kap-e cumit, cumisüveget, előfordult-e hogy félrenyelt, köhögött szopás közben, neked nincsenek-e negatív érzéseid a szoptatás miatt (most nem a jelenlegi helyzetre gondolok, ami nyilván megvisel, hanem egyébként). Hogyan kezdődött ez, mik az előzmények? Mi a gyerekorvos/védőnő véleménye? Apa véleménye? K. erre ezt válaszolta: Kislányom egészen jól fejlődött: 20-25 dekát hetente. Mostanra ez visszaesett 8-10-15 dekára. Igazából majdnem az első időktől kezdve mindig van valami kellemetlenség a szoptatás körül. Eleinte nagyon gyorsan tele ette magát ( 5-10perc alatt) Nagyon gyorsan jött a tej, és hallani lehetett, ahogyan nyeli a buborékokat is, utána persze sírt. Aztán 1,5 hónapos volt, amikor taknyos lett. Akkor napi egyszer óriási nagyot hányt. Ez még ma is előfordul körülbelül heti egyszer. A taknyosság után az volt a baj, hogy amikor megindult a tej, ő sírni kezdett. Az aztán elmúlt és kis ideig rendben volt minden . Aztán már nem is emlékszem, mikor elkezdődött ez a sírva evés. Én is sokat voltam feszült, mivel a férjem új munkahelye miatt alig van itthon, és magamra maradtam a két gyerekkel. Még azt sem szoktam meg igazán, hogy a nagyobbik 2.5 éves kislányomra kevesebb idő jut, és sokszor érzem azt, hogy egyikkel sem tudok rendesen foglalkozni. Aztán persze ahhoz, hogy ki tudjunk menni a nagyobbal a játszótérre, valamennyire időhöz kell kötni a kisebb etetését is. tehát ha mondjuk háromkor cicizik, akkor utána rohanás ki, és csak hatra jövünk haza. Napi hétszer eszik, ebből kétszer éjjel. Én szoktam 4 óránkét felkelteni enni, bár ő nem szokott felébredni. Ilyenkor félálomban könnyű megetetni. Bevallom, napközben nehezen ismerem fel, hogy mikor éhes, mert alapvetően nyugodt baba. Különösen most, amikor rögtön elutasít etetéskor. Ezért hagyatkozom inkább az órára, és nagyjából három óránként megetetem. Egy hete elkezdte az ujját szopni, nagyon szenvedélyesen csinálja, és sokszor cicizés közben is azt tuszkolná a szájába. Ez persze még jobban elkeserít. Egyszer kapott cumit, ami után aztán nem fogadta el a mellem, ezért nem adtam neki többet. Úgy érzem, eléggé egyedül vagyok ezzel a problémával, nincs, aki segíteni tudna. Anyám nagyon sajnál, de nem tud segíteni, a férjem, mivel keveset van itthon, nem sokat szembesül vele, de ő sem veszi túl komolyan. A barátnőim biztatnak, hogy tápszeren is fel lehet nőni, de erről hallani sem akarok, főleg hogy van tejem. A védőnő sem hiszem, hogy érdemben tudna segíteni. Szóval tehetetlen vagyok, és egyre inkább elkeseredem. Tudom, hogy ez nem így van, de ilyenkor egyszerűen nem tudom másképp érezni, mint hogy Juli elutasít engem. Amúgy jókedvű, sokat mosolyog, csak evéskor sír. Engem végtelenül elkeserít hogy ahelyett hogy megnyugtatná a cicizés, ő pont akkor kezd sírni. Ezért persze már jó idegesen kezdek neki minden etetésnek. Az első kislányomat 1,5 éves koráig szoptattam, és rengeteg gondom volt, de kitartottunk. Ezért nagyon számítottam rá hogy most jobban fog sikerülni. Válaszom: Érthető az elkeseredésed, nagyon át tudom érezni, mert a negyedik gyerekemnél én is hasonló problémával szembesültem. És, ha nem is olyan gyakori ez a probléma, mint mondjuk a cumizavar, vagy az, hogy nem elég a tej, azért jócskán előfordul. A lényege, hogy túl sok a tej, illetve, a túlságosan erős tejleadó reflexnek köszönhetően túl gyorsan és erősen ömlik a gyerek szájába, aki viszont nem lelkes ettől. Egyrészt, szívesen cumizna a melleden, amikor már jóllakott, de úgy, hogy közben már ne kelljen tovább nyelnie. Ám a tej ömlik szakadatlanul, és amikor nem tudja időben leválasztani magát, túl sok megy a pocakba, ezért hány egy nagyot. vagy nevezzük bukásnak, a lényeg, hogy a fölösleg kijön. A másik gond, hogy a szoptatás első perceiben a fuldoklás érzésével küzd. Ezért fakad sírva. Mert éhes ugyan, de megijeszti az az érzés, hogy ömlik egyenesen a torkába a tej. Ha olyan kisbabánk születik, aki nem annyira lelkes evő, vagy más okból, például nátha miatt nehéz neki az evés és a lélegzés összehangolása, akkor hamarosan annyi rossz élménye összegyűlik a szoptatások miatt, hogy inkább nem forszírozza a dolgot. A nátha a babák többségének semmiféle gondot nem okoz, szopnak ugyanolyan lelkesen, mint előtte. Az érzékenyebbeknél viszont gond, hogy nem kap rendesen levegőt az orrán keresztül, (a kicsi csecsemők még főként orrlégzők), és ezért inkább éheznek, mert ijesztő számukra a fuldoklás érzés. Igazából nincs olyan módszer vagy varázsszer, amivel mindezt egy csapásra meg lehet oldani, de apró lépésekben lehet haladni, és menet közben kreatívnak kell lenni. Ami ma beválik, holnap már fog törvényszerűen, ezért mindig új és új dolgokat kell próbálgatni. Az biztos, hogy ahogy nő a baba, úgy egyre jobban meg tud birkózni a szopás során ömlő tejjel. Ezekre az alapokra érdemes helyezned a próbálkozásaidat: 1. Olyan testhelyzetben szoptass, amikor enyhén hátradőlsz vagy fekszel, Julist pedig magadra húzod, úgy, hogy mindig ő legyen felül. Kerülj minden olyan testhelyzetet, amikor ráhajolsz. Volt úgy, hogy nekünk átmenetileg a fekve szoptatás vált be. 2. Próbáld szoptatás előtt fejéssel vagy egészen meleg borogatással, vagy válltól mellbimbóig simogatással kiváltani a tejleadó reflexet, és Julist csak akkor tedd mellre, ha a tej intenzív spriccelése már alábbhagyott.. 3. ha Julis náthás, szoptatás előtt cseppents az orrába nyálkahártya lohasztó orrcseppet, majd, ha szükséges, pár perccel később szívd ki az orrát orrszívóval. Ezután talán valamicskét javul az orrlégzés, és ekkor lehet nekikezdeni a szoptatásnak. 4. Cumi/ujjszopás: Juli azért örült annyira a cuminak, és most az ujjacskájának, mert nagy a szopási igénye, de ezt pillanatnyilag a fentiek miatt nem tudja kielégíteni. Cumit ennek ellenére ne adj neki, az ujjszopás maradhat, és ahogy javul a helyzet, úgy fog valószínűleg az ujjszopás iránti igény is csökkenni. 5. Próbálj türelmesen, nyugodtan, nem kapkodva szoptatni. Tudom, ebben a helyzetben nehéz, mert fáradt vagy, egyedül vagy, nehéz két ilyen korú gyerek igényeit és anyaszükségletét összehangolni. De a helyzet az, hogy a belső feszültség kisugárzik a babára, ő érzékeli ezt, veszi az adást, és a szoptatásokban, amelyek a problémátok miatt eleve feszültségtől terhes helyzetek, nem tud lazítani, nem érzi jól magát. 6. A kislányod természetesen nem téged utasít el, erre egy percig sem szabad gondolnod. Egyszerűen arról van szó, hogy vagy a felsorolt okok miatt, vagy mások miatt a szopás most nem valami kellemes elfoglaltság számára. Bár rosszul hangzik, mégis azt kell mondanom, hogy egy ilyen helyzetben a kisebbik gyerek, a csecsemő élvez elsőbbséget. Nagyon is fontos, hogy féléves koráig kizárólag anyatejet kapjon, akkor is, ha ennek az az ára, hogy ritkábban tudtok a naggyal játszótérre menni egy ideig, illetve többször kell a sorára várnia. Ettől nem fog sérülni a személyisége. hallgathat addig mesét, zenecédét, mesélhetsz neki fejből, játszhat egy csak ilyenkor kézbe adott dobozzal, ami csupa fura kacatot tartalmaz. Az sem válik kárára, ha egyedül kell elfoglalnia magát. Gondolj bele, régen sem volt szokás, hogy folyamatosan foglalkozzanak egy gyerekkel, erre ugyanis a rengeteg teendő közepette senki sem ért rá.. De a kisgyerek körül ott volt az egész nagycsalád, így mindig akadt valaki, aki figyelt rá, dajkálta egy kicsit, megetette, megitatta, ha kellett. Ma tényleg nagyon nehéz azoknak az anyáknak, akiknek mindezzel egyedül kell megbirkózniuk. Abban bízhatsz, hogy az idő múlásával neked is könnyebb dolgod lesz, és akkor már örülni fogsz, hogy nem adtad fel. Az nem olyan nagy baj, hogy csökkent a gyarapodás. Egyrészt ez sem kevés, másrészt, ha sikerül a felsoroltakkal valamit javítani a helyzeten, talán többet fog szopni megint. Ahogy látod, végül is nagyon összetett, soktényezős helyzetről van szó. Megtisztelnél vele, ha megírnád, mire jutottatok, mert az is előfordulhat, hogy más okok állnak a háttérben. Én most csak a leggyakoribbra összpontosítottam.
Kategóriák: Blogok

Hogyan vegyem rá az evésre?

Másfél éves kislányommal gyedül az evés okoz problémát, az viszont komolyan. Konkrétan nem hajlandó megenni szinte semmit. Megeszik bármilyen sós péksüteményt, kenyérfélét, sajtot, szalámit, vajkrémet, paradicsomot és az uborkát, , joghurtot, krémtúrót, de szinte bármit megkóstol. Előfordult, hogy megevett egy gerezd fokhagymát. Az almát, banánt, narancsot megeszi, mást gyümölcsöt nem igazán. Rántva bármilyen húst megeszik, a halat is, más formában azonban nem. A tojásrántottát szereti. A túró rudi és a keksz mindig bejön. Ugyanakkor nem eszik meg semmit, ami pépes, folyós, főtt. Borzasztóan aggaszt, hogy ennyi idősen már komoly mennyiségben kéne főzeléket, és húsféléket ennie. Nagyon félek, illetve aggódom az egészségéért. Alvás előtt tápszert (1+ junior ital) kap. Mikor felébred, megkínálom ebéddel. Miután végigpróbáltam a teljes kínálatot, vagy sikerül olyasmit találni, amiből hajlandó enni, ha nem, akkor marad a tápszer. Öt órakor valamilyen tejtermék, vagy gyümölcs, este a reggeli mintájára készül a vacsora, elalvás előtt pedig újra tápszer. Már rengeteg trükköt megpróbáltam, hogy rávegyem arra, hogy legalább megkóstolja az ételeket. Semmi sem használ, ha valami ránézésre nem tetszik neki, és ez a legtöbb étellel így van, azt megkóstolni sem hajlandó, bármennyit is kérlelem. Egyszerűen nem tudom, mit tehetnék még. Hozzá kell tennem, hogy Toncsi elég hosszúra nyúlt vajúdás után császármetszéssel született, és nem sokkal a kiemelés után leállt a keringése. Azt mondják beszippanthatott valamit, mikor ki akarták szívni az orrát, vagy valamilyen hirtelen sokkot kapott, de a gyors újraélesztésnek hála úgy tűnik semmilyen maradandó károsodást nem szenvedett. Sőt, kortársainál fejlettebb kislány, 11 hónaposan már járt, jelenleg száznál is bővebb a szókincse. Ugyanakkor hallottam más oxigénhiánnyal született babákról is, akiknél különböző evési nehézségek léptek fel, például sokáig nem tudtak darabos ételt enni, mert öklendeztek tőle. Mivel a kislányom szinte a kezdetektől tápszeres, és elég gyorsan fejlődött, a gyermekorvosunk már három hónapos kortól javasolta a hozzátáplálás megkezdését. Én ezt nagyon korainak találtam, ezért addig csak gyümölcsleveket kapott, és csak négy hónapos kora után kezdtem el a szilárd ételek bevezetését. Egyaránt próbáltam saját készítésű püréket és különböző ízű bébiételeket, de mindig ugyanaz volt azt eredmény: maximum egy-két falatot sikerült belediktálni, aztán elkezdett öklendezni. Mikor már viszonylag stabilan tudott fogni, kapott vékonyra szeletelt almát, azt szívesen ette, és onnantól kezdve szinte csak azt volt hajlandó megenni, ami darabos és megfogható, ami pépes azt nem. Mindenki azt kérdezgette, eszik-e már ezt, meg azt, megeszik-e már egy tányér főzeléket, engem pedig egyre jobban stresszelt, hogy nem megy a dolog. A védőnő meg csak legyint, mondván, hogy láthatóan nem szenved hiányt semmilyen tápanyagban, eleven, mozgékony, hagyjam rá, majdcsak elkezd enni. Ezt el is fogadtam egy évesen, 15 hónaposan, de most már másfél éves, és nem tudom, meddig szabad hagynom, hogy ez így menjen. Nyárra több programot is tervezünk, van, amelyik több nap szállodában alvással, étteremben étkezéssel jár, jó lenne, ha nem kéne mindenhova tápszeres, és kekszes dobozokat cipelni, hanem neki is tudnánk az étlapról választani, itthon pedig nem azzal menne el a napom fele, hogy azon jár az agyam, mit adjak enni a gyerekemnek. Zsuzsanna Kedves Zsuzsanna! Köszönöm, hogy megtiszteltél a bizalmaddal, és remélem, hogy válaszom pontosan olyan megnyugtató lesz számodra, mint amilyennek szánom. Mondom mindezt egykor nagyon rossz evőként számon tartott kislányként, és három nagyon jól evő fiú után egy olyan kislány anyukájaként, aki még annál is kevesebbet eszik, mint amit felsorolsz, de gyönyörű, egészséges, a szemünk fénye, és nem foglalkozunk azzal, hogy többet próbáljunk megetetni vele és mást, mint amit ő magtól is megeszik. És mondom mindezt szoptatási tanácsadóként, több mint tíz év praxissal és sok olyan esettel a hátam mögött, amikor a gyerek kis súlyú, vékonyka volt, elenyészően keveset evett, de köszönte, remekül érezte magát és egészséges volt. Nézzük most konkrétan. Azt írod, szinte semmit nem eszik a lányod, aztán felsorolod, mit takar ez a semmi: sós péksütemények tojás alma, banán, narancs rántott hús, rántott hal joghurt, túró túrórudi, keksz, pattogatott kukorica sajt, szalámi, vajkrém paradicsom, uborka, fokhagyma, de bármit szívesen megkóstol napi több adag tápszer Hát stílszerűen azt mondhatom erre, hogy ez nem semmi! Nagyon is sokfélét eszik az életkorához képest, és ezekből minden fontos tápanyaghoz hozzájut!Az, hogy nem szeret pépeset enni, elég gyakori ilyen korú gyerekeknél, és nincs semmi jelentősége. Nem kell pépesíteni az ételt, hanem tálcán, tányérkán elé rakni a darabokat, és rábízni, hogy önállóan egyen a kezével. Vagyis nem kell fél napot agyalni azon, hogy mit rakj elé! Vedd le a napirendről ezt a témát, főzzél azt, amit te szívesen ennél és amúgy egészséges, Antónia pedig vagy eszik belőle, vagy nem, ha nem, akkor minden drámai felhang nélkül hagyd annyiban a dolgot. Egyébként mi mást tehetnél? Egyetlen gyereket sem szabad és nem is érdemes az evésre kényszeríteni. Olvasd el ezzel kapcsolatban egy korábbi blog bejegyzésemet http://www.babaszoba.hu/services/naplok/post/probarepules/Ha_maskepp_nem_hat_eroszakkal?id=210788, amelyben leírtam, mit tesznek azokkal a gyerekkel, akinek a szülei ragaszkodnak ahhoz, hogy kórházban etessék meg erőszakkal a kicsit. Szörnyű!! Mélyen át tudom érezni, mert amikor kicsi voltam, én is kaptam pofonokat azért néha-néha, mert nem ettem meg, amit elém raktak. Nem is értem, mi lehet a célja az evéssel kapcsolatban rendezett jeleneteknek, könyörgésnek, zsarolásnak! Ki az, aki komolyan gondolja, hogy ilyen eszközökkel célt lehet érni? Az egyetlen, ami nagy valószínűséggel bekövetkezik, az a valódi evészavar. Nagyon szívesen részt vennék egyszer egy olyan kutatásban, amelyben tinédzser korban vagy később anorexiával, bulimiával küzdő nők evési előéletét vizsgálják. Biztos vagyok benne, hogy a múltjukban ott lennének az evéssel kapcsolatos kisgyerekkori rossz élmények, cirkuszok. Annyit egyen, amennyit szeretne Ki az, aki megmondhatja, előírhatja, hogy egy konkrét gyereknek konkrét életkorban MENNYI főzeléket (nevezetesen: komoly mennyiséget) kellene ennie??? Én csak azt látom, amit mindenki más is, aki nyitott szemmel jár a világban: van, aki sokat eszik, van, aki keveset, van, aki átlagos mennyiséget. Mert sokfélék vagyunk. És vannak szép számmal, akik nem tudnak leállni az evéssel, és szó szerint halálra zabálják magukat, aztán legkésőbb ötvenes-hatvan éveikben meghalnak, infarktusban, magas vérnyomásban, diabéteszben, illetve ezekben együttesen. Ha Antónia most történetesen a duci gyerekek közé tartozna, és mindent befalna, amit elé raknak, sőt, még azon túl is nézelődne, mit kaphatna még, akkor elégedett és nyugodt volna? Mert ha én lennék az anyukája, akkor aggódnék csak igazán. Addig, amíg azt látom, hogy a lányom egészséges, kiválóak az értelmi képességei, csodás és életkorához képest hatalmas szókinccsel beszél, mozgásfejlődése a tökéletesnél is egy fokkal jobb, akkor egyetlen percig sem aggódnék azon, hogy vajon eleget eszik-e. Megkínálnám, amivel jónak látom, és hagynám, hogy egyen, amennyit akar. És amit akar. Édességet viszont egészen következetesen nem adnék neki: sem túrórudit, sem kekszet, sem csokit, sem cukrozott tejtermékeket. Nem büntetésből vonnám meg ezeket ételeket tőle, hanem azért, mert feleslegesek, károsak, rossz étkezési szokásokat és preferenciákat alakítanak ki egy erre nagyon érzékeny életkorban. Egy egészséges gyerek az egészséges választékból megeszi, amire szüksége van, ebben bízhatunk. Egyébként kisgyerekeknél és még sokszor nagyobbacskáknál is gyakori, hosszú ideig csak egy-kétféle ételt hajlandóak megenni. Mondjuk csak brokkolt, csak , csak tojást, csak sajtot. Aztán váltanak. Ez teljesen rendben van és normális. Evés szállodában Nyári szállodai programok: általában büféreggeli, büfévacsora van svédasztallal. Onnan aztán ehet Antónia, ami megtetszik neki (kivéve például a kakaó, a magas cukortartalmú lekvárok, gyümölcsjoghurtok, de az sem tragédia, ha éppen ezt nézi ki magának. Otthonra viszont sosem vennék ilyesmit.). Fontos, hogy lássa, a szülei mit esznek, hogyan eszik, ezek a minták fognak bevésődni. Sokszor, sok helyen jártunk szállodában a kislányommal, és mindig megoldottuk valahogy, nagyon készséges és segítőkész volt a személyzet, minden kérésünkre nyitottak voltak. Kerüld az erőszakot! A szülés utáni traumákkal, élesztéssel kapcsolatos felvetésed jogos: gyakori megfigyelés, hogy az úgynevezett orális traumák, vagyis a szájjal, légutakkal kapcsolatosan megélt fájdalmas beavatkozás, tubus levezetés, szondázás, lélegeztetés, leszívás a kisbabánál evési, szopási, táplálási nehézségekhez vezet. Ezek lényegében olyan erőszakos, fájdalmas, sokszor sérüléseket okozó behatolások a szájüregbe és a légutakba, amelyek maradandó rossz élményt jelenthetnek. Sok türelem és tapintat kell az ilyen nehezen etethető, szoptatható babák tápláláshoz. Bármilyen nehéz is ilyenkor visszafogni az aggodalmas szülői nyomulást, mégis ez az egyetlen járható út. Újabb erőszakra, idegeskedésre, stresszre biztosan nincs szükségük ezeknek a kicsiknek. Valahogy meg kell próbálni megmutatni nekik, hogy enni jó. Lehet, hogy húsz évbe is beletelik, mire ezt megértik, de megéri türelemmel és szeretettel várni. Köszönöm a fotókat Rátkai Évának!
Kategóriák: Blogok

Öt-öt perc mellenként?

Kérdés: Amikor az első kisfiamat szültem, nyilván ügyetlen voltam, ő meg türelmetlen, nem igazán mutatták meg, hogy is kell jól mellre tenni a kórházban, és mire hazaértünk sebes volt a mellem. Később a helyzet rendeződött, de azért nem volt túl kellemes. Amikor a másodikat szültem, egy másik kórházban, ott azt mondták, hogy amig nem indul be a tej, addig szoptatásonként 5-5 percet legyen mellen a gyerek, a többi időben kapjon cukros vizet. Nos, az én fiacskám kevesellte az 5-5 percet (érthető módon), de többet nem mertem szoptatni, nehogy megint sebes legyen a mellem, a cukros víz kevés volt neki, a cumit elfogadta és megnyugodott (szerencsére nem lett cumizavaros, ahogy egyik kis zabagép kisfiam sem). Amikor a harmadikat szültem is ezt a taktikát követtem, a mellem nem sebesedett ki, a tej szépen beindult. Viszont mindenhol olvasom nálatok, hogy mennyire szeretnek és akarnak a kis újszülöttek mellen lenni, majdnem egész nap. Ez rendben is van, amikor a mellbimbó "megedződik". Most, hogy a negyediket várom, vannak "reform terveim" az előző gyerekekhez képest (többek között szeretném, ha nem vinnék el mellőlem és az első éjszakától együtt tudjunk lenni, stb.). A stb.-be beletartozik, hogy szoptatom, ha szeretné. Illetve egy kis kitérő itt, amikor a harmadik született, akkor az előtejből annyit szopizott, hogy bukott, és a szülésznő rám is szólt, hogy ne szoptassam... Szóval igazából a kérdésem, hogy ha jól teszem mellre (talán ez már menni fog), akkor az 5-5 percnél hosszabb szoptatásoknál sem fog kisebesedni a mellem? Csirpong Válasz: Szia Csirpong! Először vegyük sorra a kérdésedde kapcsolatos tényeket: A mellbimbó a szoptatás megkezdésekor általában a következő okok miatt sebesedik: - rossz mellrehelyezés, a baba nem kap be eléggé nagy részt a bimbóból. Esetleg nem nyitja elég nagyra a száját. Ezt okozhatja erőszakos mellrenyomás, szájával kapcsolatos rossz élmény is. - a baba szájának bizonyos anatómiai jellegzetességei: lenőtt nyelv, gótikus szájpad, túl feszes szájizomzat, harapási reflex - érzékeny mell + a baba kitartó és erős szopása - ez a szitu hasonlít az új cipőhöz, amely feltöri a lábat eleinte, de aztán bejáratódik a dolog: a cipő is puhul, a láb is megedződik. Vagyis ez az 5-5 perc hülyeség. Mégpedig a következők miatt: - Az lehet, hogy a bimbó kímélésére alkalmas, de sok baba nagyon rosszul tűri ezt, sokat sír, ezért éhesnek gondolják, pótlást kap vagy cukros vizet. A cukros víz egyáltalán nem egészséges, nagy vércukorszint ingadozást okoz az újszülöttnél is. Amit te nem innál meg, azt ne töltsd a gyerekbe se - ez egyszerű, ám sok esetben hasznos irányelvnek bizonyul. Sokkal egyszerűbb és minden szempontból célravezetőbb mellre tenni, a kolosztrum egyébként többek közt a vércukorszintet is stabilizálja. - 5 perc alatt a legtöbb újszülött képtelen végezni a szopással, inkább jellemző a negyven-ötven perc, ha még a cumizást, komfortszopást is beleszámítjuk. Megint csak az indokolatlan pótlás a következmény, vagy, ahogy nálad is, a cumihasználat. A cumiról már írtam, miért nem szoktam javasolni, sőt, miért igyekszem róla mindenkit lebeszélni, ezt megtalálod a korábbi bejegyzéseim közt. - a tej megindulása, mennyiségnövekedése szempontjából jónak gondoljuk a gyakori, megfelelően hosszú ideig tartó szoptatást. - egyébként is célszerű az újszülött igényeihez igazodni. Ő pontosan tudja, mi kell neki. Cukros víz nem, erre mérget vehetsz. Cumi sem. Az tuti, hogy eredetileg nem tartozott az ember menetfelszereléséhez a cukros vízzel teli cumisüveg sem, meg a cumis sem. Csak az anyamell, semmi más. És ez nem véletlen. Az emberegyerek érzékeny műszer, ha csak mód van rá, kizárólag kipróbált dolgokat szabad a szájába tenni. Azt nagyon jól teszed, hogy nem engeded elvinni, és veled lesz kezdettől fogva. Az, hogy rád szólt a szülésznő a bukás miatt, hogy ne szoptasd, megint csak érthetetlen. Miért lenne baj, hogy bukik? Pont azért van a bukás, hogy a feleslegtől megszabadulhasson. Te biztosan nagyon bőtejű mama voltál és leszel, erős tejleadórefexszel, ilyenkor a babák többet is lenyelnek, mint amennyire szükségük van. De ez nem baj, ezért nem kell levenni őket a mellről. Neki kell megtanulnia, hogy szabályozza a táplálékfelvételét. A negyediknél is előfordulhat, hogy kisebesedik a melled, én is így jártam. De ahogy látod, sokféle oka lehet, és előre nem lehet tudni, melyik ok miatt. Nekem Ilusnál a gótikus szájpad is szerepet játszott benne. Nagyon szenvedtem kb. két hétig (annyira, hogy még a cumi is eszmbe jutott egy kétségbeesett pillanatban, aki ismer, tudja, hogy ez mit jelent), mérsékelten kb. három hónapig, aztán jobb lett a helyzet. Ha kisebesedik, nem mindegy, hogyan is néz ki az a sebesülés. Általában jellegzetes, és utal az okra. Ha nagyon fájdalmas, akkor le lehet már venni a babát a mellről, amikor már csak cumizik, nem szív, nem nyel. A testkontaktus, hordozás megnyugtatja. A mellkasodra is fektetheted, hogy ott aludjon. De aztán felébred a tejszagra. Még néhány szó a stratégiákról. Hogy mit tehetsz akkor, ha úgy érzed, nagyon fáj. 1. Először is keress hozzáértő segítséget, olyasvalakit, akinek van szoptatási szaktanácsadói végzettsége (IBCLC), itt találsz: www.ibclc.hu Sokan osztják az észt a szoptatásról, de jóval kevesebben értenek is hozzá. 2. Ha az derül ki, hogy nem tehetsz sokat a helyzet javításáért (pl. a gyerek szájával összefüggő anatómiai okok néha ilyenek), akkor próbáld valahogy elviselni, és kitartani, attól függően, hogy célod-e a hosszú távú szoptatás. Ha igen, én a szoptatás felsorolhatatlanul sok előnye miatt a kitartásra voksolnék, és amennyire lehet, korlátoznám a mellen töltött időt. 3. Ha túllépett a fájdalom a tűrésküszöbödön, mérlegelheted a szoptatás szüneteltetését, vagy bimbóvédő használatát (ez elenyészően ritkán válik be). A szoptatási szünet különösen a repedt, hosszú sebeknél lehet hasznos, de legtöbbször elég 24 óra, ha a kiváltó okot sikerül megszüntetni. A hosszabb szünet is beleférhet, de fennál a veszélye, hogy nehéz lesz visszatérni a szoptatáshoz, arról nem is beszélve, hogy rengeteg időt elvesz a fejés.
Kategóriák: Blogok

Barátnőmnek koraszülött kisbabája született

Kérdés: Barátnőm ma hajnalban lepényleválás miatt szülte meg császárral kisfiát, a jövő héten töltötték volna be a 30. hetet. A kisfiút újra kellett éleszteni és még éjjel sok beavatkozásra szüksége volt, ez elkövetkező öt nap alatt dől el a sorsa. Az anyuka jól van, már felülhet és ma du. nézheti meg a babát. Egy koraszülött osztályon dolgozó szakembertől azt a javaslatot kaptuk, hogy három óránként fejjen (éjjel is, max. 4 óránként) az anyuka 10-10 percet/cici, óvatosan és rendszeresen, és már a kolusztrumot is akár cseppenként is mentse el és amint lehet, adja a babának (fagyassza le 10 ml-es fecskendőbe felszippantva). Aztán 2-3 nap múlva a már meginduló tejtermelést is tartsa fenn fejéssel és adja a babának igény szerinti mennyiségekben. A kenguru módszert is ajánlotta, hogy próbálják megszervezni, amikor már olyan jól van a baba, hogy már nem adnak külön oxigént neki. Kérem, ha a fentiekhez még tud hasznos "praktikumokat", lelki tippeket adni, legyen szíves megírni. Nagyon szépen köszönöm! Babahordó Barátnő Kedves Babahordozó Barátnő! Nagyon megrázó dolog egy ilyen hirtelen jövő koraszülés, különösen, ha a baba nem viselte túl jól a megpróbáltatásokat. Sokat segít az ilyenkor érezhető tehetetlenségen, kétségbeesésen, ha az anya fejni kezd, és biztosítja az apró babának a kolosztrumot. És persze kincset ér a barátnő, aki segít gyakorlati dolgokban, beszerzésekben, sterilizálásban (lásd lejjebb). Egyébként a koraosztályon dolgozó nővér tanácsai hatalmas örömmel töltöttek el! Bárcsak mindenütt ilyeneket javasolnának a koraszülő anyának! Akkor nem tartanánk ott, ahol most, hogy a korák többsége tápszerrel megy haza, és legfeljebb egy kicsi anyatejet kap. Egyedül a 10-10 perc/mell fejést módosítanám egy kicsit: a tejtermelés felépítésekor érdemes fejési naplót vezetni, és minden alkalommal felíírni, mennyit sikerült fejni. A kiindulópont lehet 25-30 perc fejés, ami alatt a két mellet felváltva fejjük, mondjuk 7-7, 5-5, 3-3 percig, vagy ahogy jólesik. Következő napon, ugyanabban a fejési időpontban addig érdemes folytatni a fejést, amíg sikerül legalább 5 milliliterrel többet fejni, mint előző nap ugyanakkor. Így szép lassan vagy gyorsan növekedni fog a tejtermelés. Amikor sikerült elérni a 7-800 milliliter/nap mennyiséget, akkor át lehet térni a fejésenként maximum 30 perc fejési időtartamra, persze a gyakoriságot és a rendszerességet továbbra is szem előtt tartva. Ennyi tej persze nem kell egy ilyen pici babának, mert két kilósan is legfeljebb 400 millilitert fog enni, ezért a felesleget vagy érdemes lefagyasztani vagy anyatejgyűjtőbe leadni. A koraszülő anyák teje különösen értékes, mert magasabb az immunanyagtartalma, mint az időre szülőké. Ezért minden cseppje kincs, és ennek megfelelően kell eljárni vele. Sajnos a fagyasztás az immunanyagok egy részét tönkreteszi, ezért az elsődleges cél az, hogy a baba minél előbb, minél frissebben megkapja, akkor is, ha pár csepp az egész. A kolosztrum gyűjtésére érdemes ezért nagyon pici egyszerhasználatos fecskendőket venni, mondjuk 5 millilitereset. Különösen hangsúlyozom, hogy korababáknál a fejés tisztaságára, az eszközök sterilitására igen nagy gondot kell fektetni. 1. Az eszközöket minden egyes fejés után el kell mosni és az első időkben, különösen, amíg kórházban vannak, minden alkalommal fertőtleníteni hősterilizálással vagy kifőzéssel. 2. Eszközök tárolása kivasalt textilpelenkába kötve. 3. Kézmosás körömkefével, körmök rövidre vágra. 4. Steril legyen a tartály is, amibe fej. 5. A mell lemosáshoz elegendő a meleg víz. A tejet nem kell és nem is szabad hőkezelni! A fecskenőket alkohol filccel érdemes megszámozni, fejési időpontot és nevet ráírni, így vinni be az osztályra tiszta, sterilizált dobozban, eredeti csomagolásba visszatéve a fecsit. Érdemes arra törekedni, hogy a baba minden lehetséges alkalommal kapjon legalább pár csepp kolosztrumot, mert ez védi a kórházi fertőzésektől és egy veszélyes, koraszülötteket sújtó betegségtől, a bélelhalástól (nekrotizáló enterokolitisz). A kenguruzás szintén életmenő az anyának és a babának is, tehát amint lehet, csak rajta, bármennyi ideig! Itt van még egy cikk a koraszülöttek szoptatásáról: http://www.babaszoba.hu/articles/Koraszulott_szoptatasa?aid=20080128225642 Rengeteget számít, ha támogatod a barátnődet ebben a válságos helyzetben! Hogy ez pontosan miben állhat? Ezt, ismerve őt, Te jobban tudod. Nekem hasonló esetben segített a jó zene, jó könyv, néhány finom falat (iszonyúan éhes voltam mindig), de alapvetően embergyűlölő hanglölő hangulatban voltam, és nem volt kedvem beszélgetni senkivel. Biztosan érezni fogod, hogy a barátnődnek mi segít a legtöbbet.
Kategóriák: Blogok

Keresztelő meglepetésekkel

Tamás Áron keresztelőjére voltunk hivatalosak Csíkrákoson, Erdélyben. Nehezen szántuk rá magunkat, hogy kilépjünk a mókuskerékből, de milyen jó döntés volt!!! Ezúttal vonatoztunk, mégpedig éjszaka, hálókocsiban, Ilonkával. A nagyon sok órás autóban zötykölődés helyett ez már önmagában akkora kaland volt Ilusnak, hogy az indulás napján, pénteken még az oviban sem bírt aludni az elaludni az izgalomtól, csak mondogatta, hogy ő ma vonaton fog éjszakázni. És igen, a helyzet az, hogy manapság, amikor már autóval megyünk szinte mindenhova, a vonat, pláne hálókocsival, a kalandok netovábbja. Ráadásul tökéletesen gyerekbarát utazási forma, hiszen a kicsi nincs gyerekülésbe szíjazva, szabadon nézelődhet és mászkálhat, örül a picurka szappannak, amit este hoz a hálókocsikalauz, meg a csokis croissant-nak, amit reggel, én meg annak örülök, hogy a vécé is olyan tiszta, amilyet vonaton még nem is nagyon láttam. Másnap reggel Madéfalván szálltunk le, és rögtön szemben az állomással ott figyelt az ISAPUR Market, amelynek tulajdonosa minden bizonnyal a Halotti Beszédből kölcsönözte ezt a nagyon találó és mélyen elgondolkodtató nevet. Csíkrákoson már jártam, de valahogy most ámultam el először a táj hihetetlen szépségén. A kis barázdabillegetőkön, a millió virágtól tarkálló, hatalmas réteken, a dombtetőn álló pici kápolnán, amelynek ajtajára nekem is muszáj volt rátűznöm egy szál vadvirágot. Az első, ami eszembe jutott, hogy micsoda pazar, eszményi, utolérhetetlen futóterep! Természetesen ott volt nálam a futócucc, ezért már el is kezdtem Imi beszervezését. Ő viszont kijelentette, hogy a focicipője túl szűk, szandálban nem hajlandó futni, az elegáns cipőben (abban a bizonyosban, amit a törpe nagy kegyesen visszaszolgáltatott) szintén nem, és arról, hogy erre a három napra öt pár cipővel érkezzen, köztük a lestrapált sauconyval, én magam beszéltem le a hatalmas, brutálisan telepakolt bőrönd láttán. Én persze, biztos, ami biztos, futócipőben utaztam, és gondoltam, ha nem jön, hát nem jön, akkor futok egyedül, nincs is csodásabb annál, mint ilyen meseszép helyen csak futni, futni órákon keresztül. De azért volt még itt egy igazán apró kis bökkenő. Azok a bizonyos rémtörténetek, amiket itt-ott a szabadon vérengző, többedmagukkal támadó, borjú nagyságú pásztorkutyákról hallani. Leventével, Áron édesapjával is megesett ilyesmi. Ezer szerencse, hogy véletlenül éppen volt nála egy vasvilla. Csak akkor kezdett hadakozni vele, amikor az őt körülvevő hat óriáskutya közül az egyik beleharapott a gumicsizmájába, és ettől a többiek is vérszemet kaptak. Az beszélik, hogy ilyen esetekben a pásztor csak akkor lép közbe, ha a kutyái testi épsége kerül veszélybe, az ember meg magára vessen, minek ment arra, amerre nem kellett volna. Szóval Levente keményen védte az életét, forgatta azt a vasvillát, odasózott párszor a több irányból támadó kutyákra, akik egyre fájdalmasabban vonyítottak, így a pásztor is megjelent a színen, és feloszlatta a sereget, hogy megvédje értékes, amúgy farkasokkal is sikeresen megküzdő kutyáit. Hm. Errefelé a nagybátyámat is megkergették már a pásztorkutyák. Akarjam én ezt személyesen is kipróbálni??? Egyelőre, így a második nap éjszakáján ott tartok, hogy holnap már semmiképp sem, ennek ellenére sem hagyom ki a futást ezen az igazán szép, a kutyák problematikáját leszámítva minden egyéb tekintetben felülmúlhatatlan terepen. Közben született egy kompromisszumos megoldás. Leventéékkel autóba préselődve vágtunk át az eszményi, ám legelőként is szolgáló futóterepen egészen a hegyek lábáig, közben, kábé félúton, az autó biztos védelmében pár centiről vehettem szemügyre a ránk rontó, tényleg öt-hat darab, és tényleg borjú nagyságú kutyát. (Ha majd meglátom holnap bármelyiket, mint a nyíl, úgy sprintelek vissza a panzió felé.) Aztán felmentünk egészen a Pogányvárig, immár gyalog, hatalmas, sűrű fenyvesen keresztül, ahol a napfény csak elvétve jut el a földig, hogy fényével úgy estefelé kedvenc aranysárgámra fesse a gallyakat és páfrányokat. Így, biztos távolban a kutyáktól megint úgy érezem, hogy napokat, heteket, hónapokat el tudnék itt tölteni erdei málnán és forrásvízen élve, tökéletes boldogságban, elmerülve a vidék lenyűgöző szépségében, és persze naponta több órát futva. Másnap pedig következett maga a keresztelő, amelyre ideutaztunk. Áronka a sok újdonságtól és a folyamatos pörgéstől úgy kidőlt, hogy éppen a keresztvíz csorgatás előtt pár perccel ébredt fel, kábán és szelíden figyelt, félig csukott szemmel, ahogy a sok komoly felnőtt körülállta. Ellene mondunk az ördög minden csábításának – ezt ígérgettük ott Áron nevében a keresztszülőkkel, aztán következett a nap kevésbé komoly fele a Vándor Székely fogadóban, ahol az udvaron az öreg, lesütött szemű székely pár szobra áll, a fészerben pedig anyamacska lakik szopós kiscicákkal. A forrásból borvíz buzog, jéghidegen, savanykásan. Beszélgetek az évek óta nem látott ismerősökkel, mesélem Dobos Évának (a fotón balra, mellette kislánya, Kata), aki legutóbbi találkozásunk óta már kétgyerekes anyuka és persze Kismama olvasó, hogy a Kismamán kívül már egy babaszoba nevű szájton is munkálkodom nap mint nap, egyszer meg is nézhetné akár, hátha megtetszik. - Ismerem jól, mindent tudok, olvasom a blogodat, a fogyókúrára is regisztráltam, már az első két kiló fogyáson túl is vagyok! – vágja rá Évi, én pedig csak pislogok. Olyan jó érzés hallani, hogy milyen lelkes, hogy itt Csíkszeredán a bioboltban mindent meg tudott venni, ami a bevásárlóslistán szerepelt, és az anyukája már a második adag teljes kiőrlésű kenyeret süti neki. Gyorsan megbeszéljük, hogy rajta is pont annyi plusz kiló van, mint amennyi rajtam volt, amikor ezelőtt két évvel nekivágtam a fogyókúrának. Dobos Rita (a fotón jobbra), akinek sajnos nem sikerült segítenem a távolból, amikor kisbabájuk születésekor rázúdultak a nehézségek, köztük egy komplikált mellgyulladás, most mentős történeteket mesél, mi pedig ámuldozunk, mi mindenért szokás errefelé mentőt hívni. Rita mentős diszpécserként ment szülési szabadságra, de abban reménykedik, valamikor majd a mentőkocsiban dolgozhat megint. Pedig ez sem unalmas munka: telefonhívás alapján, ügyes kérdések segítségével kell rájönnie, mi lehet a baj, mennyire súlyos, tapasztalt mentőst kell-e küldeni, milyen felszereltségű kocsit.
Kategóriák: Blogok

Várandósság és szoptatás

KÉRDÉS: A véleményét szeretném kérni a várandósság alatti szoptatással kapcsolatban. Kisfiam kétéves múlt, és még mindig nagyon cicifüggő, csak úgy tud elaludni, ha melléfekszem, és hagyom, hogy akár egy óráig is elcicizgessen. Ez nem jelent folyamatos szopizást, mert közben forgolódik, magyaráz, de időről időre rákap a cicire. Este és délután is ez a menetrend, csak a délutáni elalvás általában kevesebb időt vesz igénybe. Ha éjszaka felriad, akkor is csak a cici tudja megnyugtatni, és általában ébredés után is kéri. Tejem már alig van, de ez őt egyáltalán nem zavarja. Szóval még eléggé intenzíven igénybe vannak véve a melleim, ami önmagában nem volna különösebb gond (bár bevallom, az esti maratoni cicizések eléggé ki tudnak készíteni, pedig nagyon szeretek szoptatni), azonban a védőnő szerint veszélyes lehet, ha továbbra sem választom el a kisfiamat, mert a decemberre várt kistestvér érkezését túlságosan meggyorsíthatja a szoptatás. Ez tényleg így van? Okozhat koraszülést a nagyobb testvér szoptatása? Ha igen, meddig lehet még biztonságosan szoptatni, és mikortól leszek kénytelen letiltani őt a cicizésről? Az elmúlt hónapokban többször is próbálkoztam a szopizások rövidítésével, mivel a várandósság miatt érzékenyebbek lettek a mellbimbóim, és sokszor esett rosszul a túl hosszúra nyúló cumizás, de kisfiam minden esetben szívszaggató üvöltéssel tiltakozott ellene. Nem ölelhettem át, nem simogathattam, csak azt kiabálta sírva, hogy cici-cici! Ezért, ha el kell őt választanom, komoly bajban leszek, de a kistestvér biztonsága érdekében természetesen megteszem. Ha esetleg van jó ötlete, hogy hogyan lehetne a lehető legkevesebb fájdalommal megoldani ezt a számára hatalmas veszteséget jelentő eseményt, akkor annak is nagyon örülnék. Válaszom: Először is szeretném megnyugtatni, hogy kétéves gyereknél teljesen normális a leírt szopásgyakoriság. Nagyon sok anya-kisgyerek párosnál alakul ez így gyakorlati okokból: egyszerűen kényelmes és jó így szoptatni. Ami pedig a koraszülés veszélyét illeti: A jelenleg rendelkezésünkre álló adatok NEM támasztják alá azt, hogy a várandósság alatti szoptatás növelné a koraszülés esélyét egészséges terhesség esetén, tehát akkor, ha semmilyen komplikációval nem kell számolnia. A vetélés sem gyakoribb a szoptató, mint a nem szoptató anyák körében. A kapott helytelen információ miatt tehát nem kell az elválasztáson gondolkodnia. A méh csupán a szülés időpontjához közeledve, érett terhességnél rendelkezik annyi oxitocin receptorral, hogy a szoptatás közben vagy a mellbimbó ingerlése következtében közben felszabaduló oxitocin hozzájárulhasson a szülés megindulásához. Egészen máshonnan is megközelíthetjük azonban a kérdést, és valószínűleg ez lesz a fontosabb szempont: egy kétéves gyerek szoptatását csak akkor érdemes folytatni változatlan paraméterekkel, ha ezzel mindkét fél, tehát az anya is elégedett. Ha belső ellenérzései vannak, szabjon nyugodtan korlátokat, mégpedig lelkifurdalás nélkül és határozottan. Ügyeljen arra is, hogy ezek a korlátok jól átláthatóak és érthetőek legyenek a gyerek számára, és ne legyen az, hogy egyszer így, egyszer úgy történik, mert ez összezavarja. Ilyen korlátok lehetnek például: Engedem szopizni, de csak addig, amíg szív-nyel, a cumizást, mivel fájdalmas, nem engedem. Csak nappal szoptatok. Csak otthon szoptatok. Csak felkeléskor és lefekvéskor szoptatok, és így tovább. Egészen biztos, hogy egy addig mindenféle korlátozás nélkül szopó gyerek nem fogadja örömmel és belenyugvással a korlátozást. Az viszont a fejlődése fontos része, hogy bizonyos korlátozásokat el tudjon fogadni, és ezekbe beletartozhat az is, hogy Ön valamilyen személyes okból vagy gyakorlati nehézség miatt éppen a szoptatás területén szab korlátokat. Ehhez természetesen joga van, és nem károsítja ezzel a gyerek fejlődését. Ő pedig, amint érzi az Ön eltökéltségét, határozottságát, rövid időn belül el fogja fogadni ezt, különösen akkor, ha tapasztalja, hogy nem szeretetmegvonásról van szó. Vagyis nem célszerű ezzel egyidejűleg például külön szobába költöztetni, elutazni, másra bízni. Az altató szopizások helyett fokozatosan más szertartásokat, például mesekönyv nézegetést, mesélést, énekelgetést, maci lefektetést lehet bevezetni. Vannak édesanyák, akik folytatják a szoptatást várandósan is, majd szülés után mindkét vagy mindhárom gyereket szoptatják. Vannak édesanyák, akik túlságosan megterhelőnek vagy fájdalmasnak érzik ezt, ezért az elválasztás mellett döntenek. A választás szabad, egyik döntés sem jobb a másiknál, hiszen csak egyéni helyzetek léteznek. Ne befolyásolja a döntésében kívülállók véleménye, csakis a saját megérzései, azokat pedig vállalja fel nyugodtan. Nem az a jobb anya, aki várandósan is szoptat. A gyerekhez fűződő kapcsolat szoptatás nélkül is nagyon intenzív és szeretetteljes lehet. Remélem, sikerül jó döntést hoznia!
Kategóriák: Blogok

Harap szoptatás közben

Kérdés: Kislányom 10 hónapos, 6 foga van, majdnem teljesen kinőttek már, tehát a fogzás első körének vége. Szopizik, igény szerint. Mostanában már inkább csak alváshoz és ha nyugtalan, akkor. Aludni csak szopizva tud. Néhány napja nagyon erősen el kezdett harapni és mivel felszisszenek, nem is szopizik tovább, utána újra harap. Egyre fájdalmasabb, úgy hogy a napközbeni szopizásokat már nem is bírom csinálni, csak akkor nem harap, ha már álmos és úgy szopizza álomba magát. Minden trükköt kipróbáltam, amit olvastam. Ha rászólok, csak nevet vagy néz, utána újra harap. Volt már, hogy megijedt, mert nagyon összerezzentem, persze akkor sírt. Nem látom, hogy jönne új foga (ez persze nem jelenti azt, hogy nem jön), nem ettem semmi különleges dolgot mostanában, nem történt semmi különleges dolog. Egyedül azt vettem észre, hogy talán kicsit kevesebb tejem van (bár ez sem biztos, nem mérem soha, úgy hogy fogalmam sincs) és lassabban is indul be a tej, tehát tovább kell szívnia ahhoz, hogy jöjjön. Van valami javaslatod, hogy mit tehetnék még? Tegnap óta már annyit romlott a helyzet, hogy a normális (alvásos) szopizás is fáj, mivel a harapások azért nyomot hagynak. Kenegetem lanolinnal, az tudom, hogy segít, de a gyógyuláshoz az kellene, hogy ne harapjon meg többet. Nagyon nem szeretném abbahagyni emiatt a szoptatást. Sajnos tudom, hogy Ő is érezheti rajtam a feszültséget, de hogy álljon neki az ember szoptatni nyugodtan, ha bármikor jöhet a cseppet sem kellemes fájdalom? Remélem van néhány tanácsod! Válaszom: Nagyon együtt érzek veled, négy gyerekem közül kettőnek szintén volt harapós korszaka. Azzal tudlak biztatni, hogy minden csecsemő felhagy ezzel az átmeneti rossz szokással, ki előbb, ki később, de nem szokott nagyon hosszú ideig tartani. Harapni csak akkor tud a gyerek, ha éppen nem szopik aktívan, vagyis nem szív, nem nyelv, hanem csak cummog a mellen. Éppen ezért a következő jól bevált trükköket tudom figyelmedbe ajánlani: - Szoptass kizárólag ülve, amíg el nem múlik a harapós korszak, hogy szabad legyen a kezed, az ujjad, és időben le tudd ezzel választani a melledről. - Szopás közben figyeld az arcát folyamatosan, hogy akkor, ha abbahagyja az aktív szopást, közbe tudj lépni, és rögtön le tudd választani a melledről. - Ha látod, hogy harapni készül, netán el is csípsz egy harapást, próbálj nem jajgatni, sikítani, hanem igyekezz határozottan, normális hangerővel, ingerültség nélkül rászólni, hogy NEM! Nem harapunk. És utána máris simogasd meg, puszilgasd, ölelgesd, majd ha úgy tűnik, szeretne még szopni, tedd vissza. - Van, akinek az válik be (főként dúskeblű anyákról van szó), ha a harapás pillanatában annyira közel húzzák magukhoz a babát, hogy mivel azt orrocskája egészen belenyomódik a mellbe, kénytelen elengedni, hogy levegőt kapjon. Ezzel a módszerrel nincs személyes tapasztalatom. - Vigyázz arra, hogy szoptatás közben ne aludj el, mert akkor nem tudsz figyelni, hogy nem készül-e harapni. Ezt mindig látni lehet a baba arcán, ilyenkor kell nagyon gyorsan betolni a kisujjadat a szájzugába, az ínye közé, és megszakítani a vákuumot. Bármennyire is óvatos vagy, néhányszor így sem sikerül megakadályozni a harapást. Ilyenkor az a lényeg, hogy a súlyos sérülést megakadályozd, vagyis azt, hogy hosszúkás, nyílt seb keletkezzen. Ezért nagyon óvatosan, és csak a vákuum megszakítása után húzd ki a melledet a szájából. - A harapós korszaknak általában magától is véget vet, hogy a baba néhányszor magát is alaposan megharapja. Így tanulja meg, hogy vigyázzon az éles kis agyaraival. Addig is kitartás, éberség és, ha hasznosnak találod, akkor lanolin. Ez utóbbi segíthet a fogbenyomódásoknál kialakuló átmeneti kis bőrkeményedések, horzsolások puhán tartásában és gyógyításában. Addig is jobbulást kívánok!
Kategóriák: Blogok
Tartalom átvétel